BL: „Macsétával támadtak az emberekre” – a UFC-sztár a döntőről

2022.06.03. 20:24
null
Paddy Pimblett soha nem félt még annyira, mint a BL-döntő után (Fotó: Getty Images)
Nem ismer félelmet a ketrecben a nagy Liverpool-szurkoló hírében álló UFC-harcos, a liverpooli születésű Paddy Pimblett, ám a csütörtöki, RMC Sportnak adott nyilatkozatában elismerte: soha nem rettegett még annyira, mint a Párizs elővárosában, Saint-Denis-ben rendezett BL-döntő után, amikor macsétával felfegyverzett utcai bandákat látott a Stade de France környékén.

 

Botrányosra sikeredett a Bajnokok Ligája idei döntője – amelyet 1–0-ra megnyert a Real Madrid a Liverpool ellen –, a helyi beszámolók szerint veszélyben volt a szurkolók testi épsége, többen meg is sérültek.

A Real magyarázatot vár, az UEFA bocsánatot kért
A belügyminisztert támadják a botrányos BL-döntő miatt
A francia kormány bocsánatot kért a döntő előtti káosz miatt

A híreket megerősítette a UFC könnyűsúlyú harcosa, a Stade de France-ba Liverpool-szurkolóként érkező Paddy Pimblett is, sőt, elmondta, hogy a környékbeli bandák egyik tagja borotvapengével támadt barátjára.

„Amikor kiértünk, körülbelül harminc embert láttam, néhányuk fegyverrel – késsel, macsétával, vascsővel – a kezében szaladgált. Az embereket a földre lökték, és elvették a karóráikat, táskáikat” – mondta Pimblett. Hozzátette, a rendőrség nem igazán volt a helyzet magaslatán, hiszen a meccs előtt gázspray-vel fújták le az angol szurkolókat, a találkozót követően pedig eltűntek.

„Soha nem féltettem annyira a saját és a körülöttem lévő emberek biztonságát, mint amikor szombat este kijöttem a stadionból” – vallotta meg a ketrecharcos.


Legfrissebb hírek

Budapest a tizenötödik a sportvárosok rangsorában

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.14. 19:06

Hatalmas lehetőség: UFC-szerződésért lép ketrecbe ifj. Növényi Norbert

Egyéb egyéni
2026.07.14. 12:24

McGregor megsérült, így 1 perc alatt kikapott Hollowaytől a visszatérésén

Egyéb egyéni
2026.07.12. 07:04

Történelmi metzi siker Budapesten, elveszítette a BL-döntőt a Győri Audi ETO

Kézilabda
2026.06.07. 19:38