BL-döntő: a Real magyarázatot vár, az UEFA bocsánatot kért

2022.06.03. 20:02
null
A „későn érkezők” miatt csúszott a döntő kezdése (Fotó: AFP)
A Real Madrid pénteken hivatalos közleményben tette világossá, hogy szigorú vizsgálatot vár a labdarúgó Bajnokok Ligája múlt szombati saint-denis-i döntője előtt és után tapasztalt erőszakos eseményekkel kapcsolatban. Szintén pénteki fejlemény, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bocsánatot kért a történtekért, és elindította a beígért független vizsgálatot.

 

Közleményük szerint a madridiak elsősorban két témakörben szeretnének tisztán látni: miért és milyen kritériumok alapján választották ki „ezt a helyszínt” a BL-döntő lejátszására? Mi a magyarázata annak, hogy a stadiont elhagyó, általánosságban „mindig példamutatóan viselkedő” szurkolóikat védtelenül hagyták, kiszolgáltatva az erőszakoskodóknak, és ezért kik a felelősek?

A médiában megjelent hírekre, képekre, videókra hivatkozó madridiak szerint sajnálatos és elfogadhatatlan, hogy szurkolókat támadjanak meg, bántalmazzanak, raboljanak ki, és különösen lehangoló, hogy többeknek kórházban kellett tölteniük az éjszakát, holott egy Bajnokok Ligája-döntőnek magától értetődően futballfesztiválnak kellene lennie.

„Szurkolóink és szimpatizánsaink megérdemlik a magyarázatot, a felelősöket pedig el kell számoltatni, hogy az efféle eseményeket száműzni lehessen a futball és általában a sport közegéből” – zárul a közlemény.

Mint beszámoltunk róla, Franciaországban a kormány bocsánatot kért, de a belpolitikai adok-kapok így sem maradt el, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pedig független vizsgálatot szorgalmazott – ennek elindításáról éppen pénteken kerültek fel a hivatalos dokumentumok a testület honlapjára.

„Az UEFA őszintén bocsánatot kér mindazoktól a szurkolóktól, akik áldozatai vagy szemtanúi voltak ezeknek az ijesztő és aggasztó eseményeknek a Bajnokok Ligája döntőjének napján, azon az estén, amelyen az európai klubfutballt kellett volna ünnepelnünk. Egyetlen futballszurkoló sem kerülhet ilyen helyzetbe, soha többé nem történhet ilyesmi” – áll a vizsgálat elindításáról szóló közlemény bevezetőjében.

A történtek miatt késve kezdődő döntőben a Real Madrid 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt, és története során 14. alkalommal elhódította az európai klubfutball első számú serlegét.

Mint ismert, a finálé eredetileg Szentpéterváron lett volna, de Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt az UEFA a saint-denis-i Stade de France-t, a francia nemzeti stadiont jelölte ki helyszínül.

Legfrissebb hírek

Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 22:20

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 18:15

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 16:04

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29
Ezek is érdekelhetik