BL: Szalah a döntőben akar bosszút állni a Real Madridon

2022.05.04. 09:58
null
Mohamed Szalah bosszút állna a Real Madridon (Fotó: AFP)<br />
Mint ismert, a Liverpool a Villarrealt búcsúztatva, 5–2-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. A keddi, Spanyolországban rendezett visszavágót követően többek között arról kérdezték a „vörösök” sztárjátékosát, Mohamed Szalahot, hogy ki ellen játszana a fináléban – a másik ágon a Real Madrid ugyan az első mérkőzésen 4–3-ra kikapott a Manchester Citytől, de szerdán hazai pályán javíthat.

 

„A Manchester City nagyon erős csapat, jó párszor találkoztunk vele az idény során. – mondta Mohamed Szalah a BT Sport szakértőinek, a korábbi kiválóságoknak, Jamie Carraghernek, Rio Ferdinandnak, Michael Owennek és Peter Crouchnak. – A Real Madridot preferálom. Korábban kikaptunk tőlük a döntőben, így ellenük szeretnék játszani, s remélhetőleg nyerni fogunk.

Nem véletlen, hogy az egyiptomi támadó revansot venne a madridiakon, hiszen a két csapat 2018-as találkozásakor, az első félidőben összeakadt Sergio Ramosszal – aki azóta már a PSG játékosa –, s a földre érés következtében megsérült a válla, le is kellett cserélni. Többen úgy vélik, hogy a Liverpool éppen Szalah hiánya miatt maradt alul 3–1-re az akkori fináléban.

Noha a liverpooliaknak továbbra is minden esélyük megvan az angol Ligakupa-győzelem mellett a Bajnokok Ligájában, a Premier League-ben és az FA-kupában is a csúcsra érni, a 29 éves játékos elmondta, a saját teljesítményével – minden sorozatot figyelembe véve 30 találatnál és 15 gólpassznál jár – nem elégedett.

„Nagyok az elvárásaim magammal szemben. Az évad kezdete előtt 40 gólt és 15 asszisztot tűztem ki célként.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
VILLARREAL (spanyol)–LIVERPOOL (angol) 2–3 (2–0)
Villarreal,Estadio de la Cerámica, 21 872 néző. Vezette: Makkelie (holland)
VILLARREAL: Rulli – Foyth, Albiol (Aurier, 78.), Pau Torres, Estupinán (Trigueros, 78.) – Lo Celso, Parejo, Capoue, Coquelin (Pedraza, 68.) – Gerard Moreno (Chukwueze, 68.), Dia (Alcácer, 78.). Vezetőedző: Unai Emery
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson (Cimikasz, 79.) – N. Keita (Henderson, 79.), Fabinho (Milner, 83.), Thiago Alcantara (C. Jones, 79.) – Szalah, Mané, Diogo Jota (Luis Díaz, a szünetben). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző:
Dia (3.), Coquelin (41.), ill. Fabinho (62.), Luis Díaz (67.), Mané (74.)
Továbbjutott: a Liverpool, 5–2-es összesítéssel, kettős győzelemmel

Legfrissebb hírek

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
8 órája

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:46

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.04.27. 07:09

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
2026.04.26. 11:45

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
2026.04.26. 09:25

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

„Fényes jövő előtt áll a Liverpool” – Arne Slot az Everton elleni rangadó előtt

Angol labdarúgás
2026.04.17. 11:58

Életjel vagy haláltusa? – Deák Zsigmond publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.04.15. 23:57
Ezek is érdekelhetik