Barcelona: megtelik a Camp Nou – minden jegy elkelt a Real Madrid elleni női meccsre

M. D.M. D.
2022.01.19. 12:44
null
Megtelik a Camp Nou a Real Madrid elleni női BL-mérkőzésre (Fotó: fcbarcelona.com)
Minden jegy elkelt az FC Barcelona női labdarúgócsapatának Real Madrid elleni hazai Bajnokok Ligája-negyeddöntőjére, amelyre a Camp Nouban kerül sor március 30-án – jelentette be a katalán klub a hivatalos honlapján.

 

A múlt hét elején számoltunk be arról, hogy az FC Barcelona értesítette az európai szövetséget (UEFA), a Real Madrid elleni negyeddöntős párharc hazai visszavágóját a Johan Cruyff Stadion helyett a csaknem 100 ezer néző befogadására alkalmas Camp Nouban kívánja megrendezni.

Gyors ütemben fogytak a jegyek, az első két-három napban 70 ezer belépő talált gazdára, majd két nappal ezelőtt, január 17-én a katalán klub már arról adott hírt a hivatalos felületein, hogy kevesebb mint egy hét alatt mind a 85 ezer jegy elkelt a március 30-i találkozóra. (A párharc első meccsére egy héttel korábban kerül sor Madridban.)


Az FC Barcelona közleménye megjegyzi, az összecsapásra most már csak akkor szabadulhatnak fel belépők, ha az UEFA partnerszervezetei nem tartanak igényt a számukra fenntartott jegyekre.

Érdekesség, hogy a Barca férficsapatának hazai mérkőzéseit átlagosan eddig kevesebb mint 47 ezer néző tekintette meg a helyszínen ebben az idényben.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Bayern München (német)–PSG (francia)
Juventus (olasz)–Lyon (francia)
Arsenal (angol)–Wolfsburg (német)
Real Madrid (spanyol)–FC Barcelona (spanyol)
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Real Madrid (spanyol)/FC Barcelona (spanyol)–Arsenal (angol)/Wolfsburg (német)
Juventus (olasz)/Lyon (francia)–Bayern München (német)/PSG (francia)

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20
Ezek is érdekelhetik