Barcelona: már 70 ezer (!) jegy kelt el a női csapat Real Madrid elleni meccsére

M. D.M. D.
2022.01.15. 08:21
null
Spanyolországban még sosem tekintettek meg a helyszínen annyian női futballmeccset, mint amennyit jó eséllyel a Camp Nouban fognak március végén (Fotó: AFP)
Már hetvenezer jegy elkelt az FC Barcelona női labdarúgócsapatának Real Madrid elleni, márciusi hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésére – derült ki a katalán klub tájékoztatásából.

 

Mint arról a hét elején beszámoltunk, a Barcelona értesítette az európai szövetséget (UEFA), hogy a Real Madrid elleni negyeddöntős párharc hazai visszavágóját március 30-án a Camp Nouban kívánja megrendezni. (Az első meccsre egy héttel korábban kerül sor Madridban.)

Lehetett rá számítani, hogy a vezetőség ötlete nagy sikert arat majd a katalán együttes szurkolói körében, de arra azért talán mégsem, hogy ennyire: a klub pénteki tájékoztatása szerint a találkozóra 70 ezer belépő már elkelt!


A Barcelona a közösségi felületein közzétett bejegyzésében felhívja rá a figyelmet, még mindig vannak jócskán szabad jegyek, mert szeretnék teljesen megtölteni a stadiont – ehhez összesen 99354 nézőre lenne szükség.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Bayern München (német)–PSG (francia)
Juventus (olasz)–Lyon (francia)
Arsenal (angol)–Wolfsburg (német)
Real Madrid (spanyol)–Barcelona (spanyol)
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Real Madrid (spanyol)/Barcelona (spanyol)–Arsenal (angol)/Wolfsburg (német)
Juventus (olasz)/Lyon (francia)–Bayern München (német)/PSG (francia)

Legfrissebb hírek

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
9 órája

Tartja a lépést a fiatalokkal Rácz Mária

Képes Sport
2026.11.05. 15:56

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00