BL, F-csoport: négygólos meccsen ikszelt a Villarreal és az Atalanta

V. Á.V. Á.
2021.09.14. 22:51
null
Fordulatos meccset játszott egymással a Villarreal és az Atalanta (Fotó: AFP)
A Villarreal hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott az Atalantával a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásának F-csoportjában.


Az Atalanta már a 6. percben előnybe került, a svájci Remo Freuler 12 méterről lőtt laposan, a labda a kapufát is érintve került a kapuba. Ez volt az olasz klub történetének második leggyorsabb BL-gólja, az eddigi rekordot Josip Ilicic tartotta, aki 2020-ban a 3. percben talált be Valenciában.

A 39. percben Manu Trigueros egyenlített (1–1), hat méterről vette be a kaput. A 74. percben a nyáron, az angol AFC Bournemouthtól mintegy 24 millió euróért szerződtetett nigériai-holland szélső, Arnaut Danjuma Groeneveld megszerezte a vezetését (2–1) a hazai csapat számára. Sokáig nem örülhetett a vezetésnek a Villarreal, a 83. percben a német Robin Gosens egalizált (2–2). Egy perccel később emberhátrányba kerültek a spanyolok, Francis Coquelin kapta meg a második sárga lapját. Több gól már nem esett, mindkét csapat egy-egy ponttal lett gazdagabb.

Korábban, a csoport másik mérkőzésén a Young Boys óriási meglepetésre legyőzte a Manchester Unitedet.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

F-CSOPORT
Young Boys (svájci)–Manchester United (angol) 2–1

Villarreal (spanyol)–Atalanta (olasz) 22 (Manu Trigueros 39., Danjuma 74., ill. Freuler 6., Gosens 83.)
Kiállítva: Coquelin (Villarreal, 84.)

Az állás
1. Young Boys 1 1 2–1 +1 3
2. Atalanta 1 1 2–2 0 1
3. Villarreal 1 1 2–2 0 1
4. Manchester United 1 1 1–2 –1 0

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

A Villarreal a 98. percben mentett pontot

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 23:08
Ezek is érdekelhetik