BL-selejtező: ikszelt a CFR és a Young Boys; Németh András csapata kikapott

B. Á., B. M.B. Á., B. M.
2021.08.03. 22:04
null
Az FTC lehetséges ellenfelei nem bírtak egymással (Fotó: Nagy Melinda)
Nem bírt egymással a CFR és a Young Boys a Bajnokok Ligája-selejtezőben, a párharc első mérkőzésén, melyen a vendégek a ráadásban egyenlítettek.

 

Ismételte magát a történelem Kolozsváron, ahol a CFR ismét a ráadás perceiben bukta el a győzelmet a Young Boys ellen. Tavaly decemberben a két csapata az Európa-liga csoportkörében harcolt a továbbjutásért, akkor a berniek a 93. és 96. percben lőtt gólokkal nyertek 2–1-re – most viszont a 92. percben egyenlítettek.

Marius Sumudica, a CFR edzője ötvédős felállással lepte meg a vendégeket, játékosai pedig egy pontosan elvégzett szabadrúgással: Ciprian Deac beadása után Cristian Manea a kapu torkából tolta a hálóba a labdát. A berniek válasza szinte azonnal jött, de Jordan Siebatcheu fejesét védte Giedrius Arlauskis kolozsvári kapus. A kiegyensúlyozott első negyedóra után a Young Boys beköltözött a CFR térfelére, de a hazai védelem állta a nyomást: csupán Meschack Elia került helyzetbe, akit az ötös jobb sarkánál blokkolt Manea. A kolozsváriak kontrázni is képtelenek voltak, a berni fölényre jellemző, hogy a hazai jobbhátvéd, Mateo Susic már szünet előtt sárga lapot kapott időhúzásért.

A hazai csapat szünet után is csak túlélésre játszott, de olyan jól védte saját térfelét, hogy a nyomasztó berni labdabirtoklásból komoly helyzetekre nem, csak kósza átlövésekre futotta. A Young Boys így csak a 92. percben tudott kiegyenlíteni, amikor Michel Aebischer szabadrúgása után Arlauskis bravúrral védett, de a kipattanó labdát Vincent Sierro estében a hálóba kotorta.

Az már a selejtező harmadik köre előtt biztossá vált, hogy továbbjutás esetén a Ferencváros a CFR és a Young Boys párharcának győztesével találkozhat a playoffkörben.

A másik magyar érdekeltségű meccsen Németh András a vártaknak megfelelően helyet kapott a Genk keretében, ám nem cserélték be, így a kispadról nézte végig, ahogyan a Sahtar Doneck megfordítja a meccset.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BAJNOKI ÁG
Malmö FF (svéd)–Rangers FC (skót) 2–1
CFR (Kolozsvár, romániai)–Young Boys (svájci) 1–1
Olympiakosz Pireusz (görög)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 1–1
Crvena zvezda (szerb)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 1–1
NEM BAJNOKI ÁG
Sparta Praha (cseh)–Monaco (francia) 0–2
Genk (belga)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–2
PSV (holland)–Midtjylland (dán) 3–0

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 19:01

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Emberelőnyben kétgólos hátrányból fordított a Dinamo Zagreb; a Sturm Graz összesítésben átgázolt a Heartson

Bajnokok Ligája
2026.07.28. 23:04

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Németh András: Érezzük a bizalmat, minden esélyünk megvan a sikeres idényre

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 14:44

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40