Szuperliga: Ceferin kizárással fenyegeti a még vissza nem lépőket

V. J.V. J.
2021.04.23. 19:09
null
Aleksander Ceferin továbbra is keményen lépne fel az ESL-klubokkal szemben (Fotó: AFP)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke ismételten kizárással fenyegette meg a Szuperligától hivatalosan még vissza nem lépő négy labdarúgóklubot, azaz a Real Madridot, a Barcelonát, a Juventust és a Milant – írja az MTI.

 


Híreink a Szuperligáról

„Azok a klubok, amelyek a jövőben is érintettek a Szuperliga gazdasági társaságában, nem szerepelhetnek az UEFA égisze alá tartozó sorozatokban– jelentette ki a szlovén sportvezető a Der Spiegel című magazinnak. –A mi rendezvényeink a négy csapat nélkül is fantasztikusak lesznek.”

Ceferin korábban úgy nyilatkozott, hogy a Szuperliga létrehozásában részt vevő kluboknak következményekkel kell majd szembenézniük sikertelen elszakadási kísérletük miatt, de végül az UEFA végrehajtó bizottságának pénteki ülését követően nem jelentettek be szankciókat a 12 alapítóval szemben.

A Spiegel beszámolója szerint a Szuperliga csapatai 23 évre kötelezték el magukat 167 oldalas szerződésükben, amely szerint legkorábban három év elteltével és csak büntetési díj ellenében lehet kilépni.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00