BL: Neymar a Barcelona elleni visszavágón sem játszik

R. B.R. B.
2021.03.09. 11:45
null
Neymar a lelátóról nézheti a Barca elleni visszavágót (Fotó: AFP)
Kihagyja a szerdai, FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját Neymar, a Paris Saint-Germain brazil labdarúgója – jelentette be a francia klub a hivatalos honlapján.

 

A 29 éves válogatott támadó szűk egy hónapja, a Caen elleni Franca Kupa-mérkőzésen sérült meg, azóta nem lépett pályára.

A PSG tájékoztatása szerint Neymar a múlt héten először edzett együtt a csapattal, ám rehabilitációja még nem ért véget.

Az előző idényben BL-döntős együttes Neymar nélkül – a triplázó Kylian Mbappé vezérletével – 4–1-es előnyt szerzett a Camp Nouban a párharc első mérkőzésén.

Mauricio Pochettino, a Paris Saint-Germain vezetőedzője a Barca elleni összecsapáson nem számíthat a sérült Juan Bernatra és a koronavírusos Moise Keanra sem.

Neymar októberben ugyancsak combsérülés miatt hagyott ki meccseket, majd decemberben a bokája miatt nem állhatott csapata rendelkezésére. A Barcával 2015-ben BL-t nyerő klasszis a mostani idényben 17 tétmérkőzésen összesen 13 gólt szerzett és öt gólpasszt adott.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MÁRCIUS 10., SZERDA
21.00:
Liverpool (angol)–RB Leipzig (német) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 2–0
21.00: PSG (francia)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 4–1


Legfrissebb hírek

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
8 órája

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
11 órája

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
19 órája

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43