FFT: öt dolog, amit a City-eltiltás törlése eredményezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.14. 17:40
Eltörölték Josep Guardiola csapata, a Manchester City eltiltását, így a gárda a következő idényben is indulhat a Bajnokok Ligájában, aminek viszont meglehet a maga „pillangóhatása” a futballban.

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott a Manchester City fellebbezésének, amely eredetileg kétéves európai eltiltást kapott (volna), így azonban – bajnoki másodikként – mégis indulhat a Bajnokok Ligájában a következő idényben.

De az elkövetkező években mit jelenthet ez a döntés a klubra és a futballra nézve? Itt ugyanis többről van szó, mint egyszerű döntésről, ez túlmutat rajta.

Hiszen egyrészt a Manchester City öregedő csapatát is újra kell építeni a Liverpool bajnoki címe és esetleges hegemóniája miatt, másrészt az átigazolási piacot és a sportág pénzügyeit is alaposan felforgatja a koronavírus miatt kialakult helyzet.

Az FFT összegyűjtött öt olyan dolgot, amire hatással lehet ez a döntés,ezeket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!

Legfrissebb hírek

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45

Kós Hubert: Vagy nyerünk, vagy tanulunk; Fradi: az utolsó előtti lépés a BL-alapszakasz felé

E-újság
2025.08.05. 23:30

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Révész Attila: Az első hatba kerülés a cél a Kisvárdánál; Windecker József: Ha küzdünk, Kolozsváron is lehet keresnivalónk

E-újság
2025.07.16. 23:34

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10
Ezek is érdekelhetik