BL: Kane közel áll a teljes felépüléshez – Pochettino

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.05.24. 13:32
Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur vezetőedzője optimista Harry Kane játéka kapcsán a labdarúgó Bajnokok Ligája jövő szombati döntője előtt.

Ahogyan arról beszámoltunk, Harry Kane már a csapattal edz és Graham Roberts egykori Spurs védő szerint ott lesz a Liverpool elleni BL-döntőben. Ezt pénteken Mauricio Pochettino, a londoniak edzője, is megerősítette. Ahogyan arról beszámoltunk, Harry Kane már a csapattal edz és Graham Roberts egykori Spurs védő szerint ott lesz a Liverpool elleni BL-döntőben. Ezt pénteken Mauricio Pochettino, a londoniak edzője, is megerősítette.

Az argentin szakvezető úgy fogalmazott, a tavalyi világbajnokság gólkirálya a gyógyulás utolsó szakaszában jár a bokasérülését követően, ezért nagyon bízik benne, hogy pályára léphet a madridi fináléban a Liverpool ellen.

„Kane ismét edzésbe állt, és már nagyon közel van a teljes felépüléshez”nyilatkozta Pochettino.

Kane bokája április 9-én a Manchester City elleni BL-negyeddöntőben sérült meg. Pochettino úgy fogalmazott, reményei szerint a csatár a fináléban ismét a csapat segítségére lehet, akár kezdőként, akár csereként. Hozzátette, ha mégsem szerepelhet, akkor is ott lesz az öltözőben, hogy erkölcsi támogatást nyújtson társainak.

„Minden bizonnyal hozzásegíti a csapatot a sikerhez, kezdőként vagy csereként beállva. Ha ez nem történik meg, akkor is képes lesz motiválni a csapatot az öltözőben” – tette hozzá Pochettino.

A Tottenham–Liverpool Bajnokok Ligája-döntőt június 1-jén játsszák Madridban, az Atlético Madrid stadionjában.

Legfrissebb hírek

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Aranycipő: Kane megelőzte Haalandot

Minden más foci
2026.01.20. 09:41

Aranycipő: Haaland és Kane már 20 gólos, Igor Thiago egyre közelebb Mbappéhoz

Minden más foci
2026.01.13. 09:37

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11

Aranycipő: Igor Thiago már az élmezőnyben, nagy a verseny Haaland, Kane és Mbappé között

Minden más foci
2026.01.06. 13:08
Ezek is érdekelhetik