BL: Harry Kane felépül a Liverpool elleni döntőre – sajtóhír

2019.05.24. 07:06
null
Kane sérülése sem állította meg a Tottenhamet, hogy bejusson a BL-döntőbe (Fotó: AFP)
Graham Roberts, a Tottenham korábbi védője szerint Harry Kane játszani fog a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntőben.

 

Kane április elején sérült meg a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén, azóta nem lépett pályára.

Graham Roberts, a Tottenham egyik nagykövete elárulta, az angol válogatott támadó jó úton van afelé, hogy felépüljön a júniusban megrendezendő madridi fináléra.

„Egyre jobb állapotban van, szerdán már a csapattal is edzett. Mindenki felnéz rá, és azt gondolom, csalódottak lennének a többiek, ha mégsem játszana a döntőben” – mondta Graham Roberts a Sky Sports Newsnak.

„Amikor az Ajax-meccs végén berohant a csapattársaihoz, már látszott, hogy jobban mozog, mint a sérülését követő egy-két hétben. Azt gondolom, rosszul érintette, hogy nem ülhetett le a kispadra az elődöntőben, így viszont több ideje maradt arra, hogy teljesen felépüljön és készen álljon a Liverpool ellen” – tette hozzá a Spurs korábbi védője.

A Tottenham–Liverpool Bajnokok Ligája-döntőt június 1-jén játsszák Madridban, a Wanda Metropolitanóban.

Legfrissebb hírek

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Aranylabda: a spanyol és a német újságírónál Mbappé nyert, a brazilnál Messi

Minden más foci
2026.11.01. 11:28

Harry Kane: Még nem fogtam fel teljesen, mi is történik velem

Minden más foci
2026.10.31. 10:14

Nem sokon múlott – kiderült, Kane mennyivel előzte meg Mbappét az Aranylabda-szavazáson

Minden más foci
2026.10.30. 21:20

Dupla Tízes: Kane megérdemelte, de Olisét meglopták?

Minden más foci
2026.10.30. 20:01

A Livornónak megvolt az esélye, hogy szerződtesse Harry Kane-t – nem őt választották

Minden más foci
2026.10.30. 13:34