BL: az UEFA nem indít eljárást Sergio Ramos ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.29. 13:51
Az UEFA közölte, nem indít eljárást Sergio Ramos ellen, aki a Bajnokok Ligája szombati döntőjének második félidejében fejbe könyökölte Loris Kariust, a Liverpool kapusát.

Az UEFA-nak lehetősége van arra, hogy a videofelvételek alapján vizsgálatot indítson egyes szándékosnak vélt szabálytalanságok miatt, amelyeket a játékvezető a mérkőzésen nem szankcionál.

Az AP hírügynökségnek a szövetség azt írta, ez ebben az esetben nem vetődik fel.

Ramos a második félidő elején, még 0–0-s állásnál ütötte meg Kariust, aki később két hatalmas hibát is elkövetett, ezekből mindkét esetben gól született. A felvételek alapján Virgil van Dijk taszította Ramost Karius felé.

Az UEFA jelezte, a BL-döntő kapcsán semmilyen más ügyben nem kaptak hivatalos felkérést a vizsgálatra.

Sergio Ramost nem emiatt az eset miatt támadják rengetegen a BL-döntő után, hanem azért, mert az első félidőben történt ütközésük és esésük után Mohamed Szalah vállsérülést szenvedett, és az egyiptomit le kellett cserélni.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Mohamed Szalah két évre írt alá a Trabzonsporhoz – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.08.06. 14:11

Videó: tömegek fogadták Szalahot a trabzoni reptéren

Minden más foci
2026.08.05. 21:10

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41