BL: legutóbb több mint 10 éve volt ennyi olasz csapat a negyeddöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.14. 09:33
Az AS Roma és a Juventus is bejutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában – pedig az előző tíz idényben egyszer sem fordult elő, hogy egynél több olasz együttes szerepelt volna a negyeddöntőben.

A Serie A-ban listavezető Juventus az angol Tottenhamet ejtette ki a nyolcaddöntőben, míg a Roma a legjobb tizenhat között az ukrán Sahtar Donecket búcsúztatta.

Legutóbb a 2006–2007-es szezonban volt egynél több olasz együttes a BL-negyeddöntőben. Akkor az egyenes kieséses szakasz első fordulójában a Roma az Olympique Lyont, az AC Milan – amely később megnyerte a sorozatot – a skót Celticet verte ki. A negyeddöntőből viszont csak a Milan jutott tovább (a Bayern München ellen), a Roma 8–3-as összesítéssel búcsúzott a Manchester Uniteddel szemben.

Arra legutóbb a 2002–2003-as kiírásban volt példa, hogy egynél több olasz klub volt érdekelt a BL-elődöntőben. Akkor a Juventus, az Internazionale és a későbbi győztes Milan is ott volt a legjobb négy között.az angol Tottenhamet ejtette ki a nyolcaddöntőben, míg a Roma a legjobb tizenhat között az ukrán Sahtar Donecket búcsúztatta.

Legutóbb a 2006–2007-es szezonban volt egynél több olasz együttes a BL-negyeddöntőben. Akkor az egyenes kieséses szakasz első fordulójában a Roma az Olympique Lyont, az AC Milan – amely később megnyerte a sorozatot – a skót Celticet verte ki. A negyeddöntőből viszont csak a Milan jutott tovább (a Bayern München ellen), a Roma 8–3-as összesítéssel búcsúzott a Manchester Uniteddel szemben.

Arra legutóbb a 2002–2003-as kiírásban volt példa, hogy egynél több olasz klub volt érdekelt a BL-elődöntőben. Akkor a Juventus, az Internazionale és a későbbi győztes Milan is ott volt a legjobb négy között.

OptaPaolo on Twitter

2 - Two italian teams have reached the UEFA Champions League quarter-finals for the first time since 2006/07 (in that case AC Milan won the Cup). Proud. #RomaShakhtar


 

Legfrissebb hírek

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11
Ezek is érdekelhetik