BL: Ha Pool-klasszis lennék, most hőbörögnék - Lineker

2014.11.05. 13:31
Gary Lineker, korábbi 80-szoros angol válogatott labdarúgó szerint a Liverpool hagyományaihoz méltatlan volt, hogy Brendan Rodgers menedzser a Real Madrid elleni keddi BL-csoportmeccsen a keret több klasszisát nem tette be a kezdőbe, személy szerint érintett játékosként ő bizony hőbörögne a szakember döntésén.
„A kezdő tizenegy méltatlan volt egy olyan nagy klubhoz, mint a »vörösöké«” – állapította meg a Leicester City, az Everton, a Barcelona és a Tottenham Hotspur korábbi gólerős támadója, aki a nemzeti együttesben 48 alkalommal volt eredményes.Lineker szerint azzal, hogy Henderson, Balotelli, Gerrard, Sterling és Coutinho sem került be a kezdőbe – utóbbi három csereként léphetett pályára a hajrában – Rodgers eleve feladta a mérkőzést, illetve a pontszerzést. Ehhez képest az 1–0-s vereség a korrekt kategóriába sorolható, más kérdés, a madridiak tucatnyi ígéretes gólhelyzete maradt kihasználatlan.

„Ha én a Liverpool egyik klasszisa lennék, most jogosan hőbörögnék amiatt, hogy nem léphettem pályára az aktuális BL-győztes otthonában, különösen ha az a Bernabéu” – folytatta Lineker, de az általa megszólított Rodgers sem maradt adós a válasszal.

„Tisztelem Linekert és a véleményét, de ő soha nem dolgozott menedzserként, főként nem BL-klubnál, így aligha érti, hogyan kell felkészíteni egy csapatot az előtte álló megmérettetésekre. Mi a szombati bajnokin a Chelsea-vel találkozunk, ezt szem előtt tartva léptünk pályára Madridban. A teljesítményünk azt hiszem önmagáért beszél, egygólos vereséget szenvedtünk, és Cristiano Ronaldo nem tudott gólt lőni nekünk, pedig ő minden meccsen eredményes mostanában. Minden játékosom megértette és elfogadta a döntésemet a kezdőcsapat összeállítását illetően, szerencsés vagyok, hogy ilyen remek futballistákkal dolgozhatok. Egy mérkőzés nem a nevekről szól, hanem sokkal inkább a teljesítményről.”
Legfrissebb hírek

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

Új hátvéd a Bajnokok Ligája pályáján

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 18:17

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07
Ezek is érdekelhetik