BL: a Greenpeace megzavarta a Real sajtótájékoztatóját - videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.09. 20:21
A Greenpeace környezetvédő szervezet aktivistái hétfőn megzavarták a Real Madrid labdarúgócsapatának koppenhágai sajtótájékoztatóját, amelyet Carlo Ancelotti vezetőedző tartott egy nappal együttese idei utolsó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzése előtt.

Nem sokkal a médiaesemény kezdete után olyan posztert engedtek le a tréner mögé, amelyen az a szöveg volt olvasható, hogy „mentsük meg a sarkvidéket”, illetve „mutassunk piros lapot a Gazpromnak”. A személyzet hamar eltávolította a Greenpeace emblémájával ellátott plakátot.

A szezonban nem ez volt az első eset, hogy a Greenpeace megzavart egy BL-hez köthető eseményt: október elsején a Basel–Schalke 04 találkozón több tüntető ereszkedett le a stadion tetejéről egy hatalmas sárga molinót kifeszítve. A protestálók akkor is a BL-t támogató Gazprom orosz energiaipari óriáscég ellen tüntettek.

A csoportjából már továbbjutott Real Madrid kedden a dán fővárosban az FC Köbenhavn ellen lép pályára a BL-ben.

Legfrissebb hírek

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Vb 2026: Scaloni Messire vár, Ancelotti nehéz csoportra, Tuchel nehéz körülményekre számít

Foci vb 2026
2025.12.06. 12:06

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Paquetá büntetőt rontott, Brazília nem bírt Tunéziával felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.11.18. 23:07
Ezek is érdekelhetik