BL: Tévez nem irigykedik C. Ronaldóra; megtörné csendjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.04. 21:23
null
Tévez reméli, a Bajnokok Ligájában is gólnak örülhet (Fotó: Action Images)
A Juventus támadója, Carlos Tévez a Bajnokok Ligájában legutóbb 2009. április 7-én, még a Manchester United színeiben volt eredményes a Porto elleni 2–2 alkalmával. Az argentin válogatott játékos reméli, a Real Madrid elleni keddi mérkőzésen megszakad ez a rossz sorozat, elismerően beszélt az ellenfél sztárjáról, Cristiano Ronaldóról, és úgy véli, innentől minden csoportmeccs döntővel ér fel az együttese számára.

 

A Juventus jelenleg hétpontos hátrányban van a keddi rivális mögött a harmadik helyen, úgyhogy ennél jobb alkalom aligha kell Téveznek a rossz széria lezárására.

„Reméljük sikerül – mondta az esetleges gólszerzésével kapcsolatban Tévez. – Nem is figyeltem fel rá, hogy ilyen rég óta nem voltam eredményes. Nem találtam be négy éve, reméljük, hogy ez holnap megváltozik.”

A BL-gólszerzéssel finoman szólva is kevesebb problémája van egykori manchesteri klubtársának, Cristiano Ronaldónak, aki a madridi találkozón kétszer vette be Gianluigi Buffon kapuját (2–1), így három forduló alatt már hét találatnál jár.

„Ismerjük Cristiano Ronaldo képességeit, nagyszerű játékos, de nekünk a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk, hogy elérjük, hogy ne nyújthassa a legjobbját. Ronaldo fenomenális játékos, de nem irigykedem rá” – tette hozzá az argentin támadó.

„Nehéz mérkőzésre számítok, olyanra, mint a Bernabéuban volt, aztán meglátjuk, mi történik a pályán. Az biztos, hogy a szurkolóink mögöttünk állnak majd, és óriási erőt adnak majd nekünk, de nem ők játsszák le a meccset. A pályán nekünk, játékosoknak úgy kell játszanunk, ahogy Madridban tettük. A Real erős, efelől semmi kétség, de következő három mérkőzésre kell előre tekinteni, és szerintem ezek mindegyike olyan lesz, mint a döntő. Nem csak ezt, hanem mindhármat meg kell nyernünk. Ez a meccs olyan lesz, mint a finálé, úgyhogy úgy is kell játszanunk. Remélem mindenki számára fantasztikus mérkőzés lesz” – zárta mondandóját Tévez.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
KEDD

B-CSOPORT
Juventus (olasz)–Real Madrid (spanyol) 20.45 (tv: Sport 1, élő)
FC Köbenhavn (dán)–Galatasaray (török) 20.45

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 3 3 0 0 12–2 +10 9
2. Galatasaray 3 1 1 1 6–9 –3 4
3. Juventus 3 0 2 1 4–5 –1 2
4. FC Köbenhavn 3 0 1 2 2–8 –6 1

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Minden más foci
2026.08.28. 23:35

CR lecserélése után, kétgólos hátrányból fordított az Al-Naszr a látványos hibák meccsén – videók

Minden más foci
2026.08.25. 22:21