Az első félidőben betliző Lyon otthon kapott ki a Bayerntől

Vágólapra másolva!
2008.12.10. 22:49
A Bayern München idegenben verte meg 3–2-re a Lyont a Bajnokok Ligája F-csoportjának utolsó fordulójában, ezzel a kvartett élén végzett. A német csapat már 3–0-ra vezetett az első félidő után, a szünetet követően azonban feljavult a Lyon, és két góljával izgalmassá tette a mérkőzés végét. A csoport másik mérkőzésén a Fiorentina 1–0-ra győzött a Steaua Bucuresti otthonában Alberto Gilardino góljával, így harmadik lett, ezzel az UEFA-kupában folytathatják az olaszok.
A müncheniek három gólnak, győzelemnek és így csoportelsőségnek örülhettek Lyonban
Fotó: Reuters
A müncheniek három gólnak, győzelemnek és így csoportelsőségnek örülhettek Lyonban
A müncheniek három gólnak, győzelemnek és így csoportelsőségnek örülhettek Lyonban
Fotó: Reuters
A müncheniek három gólnak, győzelemnek és így csoportelsőségnek örülhettek Lyonban

OLYMPIQUE LYON–BAYERN MÜNCHEN 2–3

Csapatkapitánya, az eltiltott Juninho Pernambucano nélkül lépett pályára a Lyon, de hamar kiderült, hogy a franciáknak jobban hiányzik egy másik brazil, nevezetesen a védő Cris. A hazaiak védelme ugyanis hibát hibára halmozott az első félidőben, aminek három kapott gól lett az eredménye.

Az első két helyzet a Lyon előtt adódott – Ederson először a kapujából kirobbanó Michael Rensingben fejelt, majd 22 méterről csak kevéssel durrantott a jobb alsó sarok mellé –, a 11. percben viszont komikus jelenetek után a vendégek szerezték meg a vezetést. A lyoni védők többszöri próbálkozásra sem tudtak felszabadítani, a kapujuk előtt össze-vissza pattogó labda végül Miroslav Klose elé került, ő pedig 14 méterről nem hibázott. 0–1.

Szinte azonnal jöhetett volna az egyenlítő gól, de Anthony Mounier bal oldali beadása után Karim Benzema csak az oldalhálót találta el nagy helyzetből. Ezt követően a hazaiak nem is tudtak nagyobb helyzetet kialakítani az első félidőben, kaptak viszont még két gólt.

A 34. percben Toni vette le a labdát egy felívelt szabadrúgás után, majd remekül ugratta ki a leshatárról kilépő Franck Ribéryt, a francia pedig miután betört a tizenhatosra szépen lőtte ki a hosszú alsó sarkot. 0–2.

Néhány perccel később Ribéry gólpasszal jelentkezett. A volt marseille-i játékost Bastian Schweinsteiger sarokkal hozta játékba a bal oldalon, Ribéry átívelt Kloséhoz, aki úgy rúgta le a földre a labdát, hogy az pont a bal felső sarokba pattant. 0–3.

A szünet jót tett a Lyonnak, ugyanis teljesen más játékot mutatott be a második játékrészben, és az 52. percben szépített is. Benzema passzolt a jobb oldalon álló Edersonhoz, akinek 16 méteres lövését Rensing kiütette ugyan, de pont Sidney Govou elé, aki könnyedén passzolt a hálóba. 1–3

Vérszemet kapott a francia csapat, továbbra is lendületben maradt, és Benzema góljával egy gólra csökkentette a hátrányát. Jérémy Toulalan passzolt a válogatott csatárhoz (Mark van Bommel lábán irányt változtatott közben a labda), aki előbb kicselezte a kapust, majd az üres kapuba lőtt. 2–3.

A hátralévő időben még több helyzete akadt a hazai gárdának, de ezekből már egyet sem tudott kihasználni, így a Bayern megnyerte a meccset, és vele együtt a csoportot is.


STEAUA BUCURESTI–FIORENTINA 0–1

Ez a mérkőzés arról volt hivatott dönteni, hogy melyik csapat folytathatja tovább az UEFA-kupában. A képlet egyszerű volt: a Steaua csak győzelem esetén szerezhette volna meg a további európai kupaszereplést biztosító harmadik helyet a csoportban.

Ennek megfelelően hatalmas fölényben játszott a román csapat az első félidőben, több mint hatvan százalékban birtokolta a labdát. Helyzeteket azonban nem tudott kialakítani – a kontrákkal próbálkozó Fiorentina is csak egyet, Adrian Mutu révén –, így a viszonylag eseménytelen első negyvenöt perc nem hozott gólt.

A második azonban igen, bár ennek a hazai nézők nem örültek, mivel Alberto Gilardino fejesével az olaszok kerültek előnybe. Az olasz csatár a 66. percben Juan Vargas beadása után talált a hálóba. 0–1.

A 73. percben még nagyobb bajba kerültek a románok, ugyanis Pawel Golanski tíz percen belül második sárga lapját is begyűjtötte, így kiállították a Steaua jobb oldali védőjét.

Ami nem sikerült azonos létszámban, az emberhátrányban sem jött össze, azaz nem tudott gólt lőni a hazai alakulat, így nyertek a firenzeiek, akik az UEFA-kupában feledtethetik gyengébb BL-szereplésüket.

BAJNOKOK LIGÁJA


Helyszín: Lyon, Stade de Gerland
Nézőszám: 40000
Játékvezető: Webb (angol)
Asszisztensek: Kirkup, Mullarkey (angolok)

A KEZDŐCSAPATOK
OLYMPIQUE LYON BAYERN MÜNCHEN
1 Lloris 1 Rensing
32 Gassama 23 Oddo
15 Mensah 6 Demichelis
4 Boumsong 5 Van Buyten
11 Grosso 21 Lahm
17 Makoun 24 Borowski
28 Toulalan 17 Van Bommel
14 Govou 31 Schweinsteiger
7 Éderson 7 Ribéry
27 Mounier 9 Toni
10 Benzema 18 Klose
Vezetőedző: Vezetedző:
Claude Puel Jürgen Klinsmann

Gólszerző: Govou (52.), Benzema (68.), ill. Klose (11., 37.), Ribéry (34.)
Csere: Mounier helyett Fred (63.), Gassama h. Källström (63.), Ederson h. Delgado (77.), ill. Klose h. Ottl (68.), Schweinsteiger h. Hamit Altintop (88.), Oddo h. Breno (93.)
Sárga lap: Grosso (6.), Gassama (61.), ill. Borowski (23.), Van Bommel (79.), Lahm (84.), Ottl (86.)

BAJNOKOK LIGÁJA


Helyszín: Bukarest, Steaua Stadium
Nézőszám: 14000
Játékvezető: Medina Cantalejo (spanyol)
Asszisztensek: Guadamuro, Gutierrez Perez (spanyolok)

A KEZDŐCSAPATOK
STEAUA BUCURESTI FIORENTINA
1 Zapata 1 Frey
4 Golanski 14 Zauri
6 M. Radoi 5 Gamberini
17 Baciu 2 Kröldrup
18 Marin 6 Vargas
30 Tiago 4 Donadel
8 Ov. Petre 88 Felipe Melo
16 Nicolita 18 Montolivo
10 D. Moreno 24 Santana
14 Toja 11 Gilardino
9 Semedo 10 Mutu
Vezetőedző: Vezetőedző:
Dorinel Munteanu Cesare Prandelli

Gólszerző: Gilardino (66.)
Csere: Semedo h. Lovin (57.), Tiago Gomes h. Plesan (89.) ill. Santana helyett Almírón (78.), Gilardino h. Osvaldo (83.), Montolivo h. (Mosi 90+1.)
Sárga lap: Nicolita (2.) Moreno (21.), Semedo (22.), Golanski (63.) Lovin (71.), Radoi (82.) ill. Zauri (15.), Gilardino (62.)
Kiállítva: Golanski (72.)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1. Bayern München 6 4 2 0 12–4 +8 14
2. Lyon 6 3 2 1 14–10 +4 11
3. Fiorentina 6 1 3 2 5–8 –3 6
4. Steaua Bucuresti 6 0 1 5 3–12 –9 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik