Raúl rúgta tovább a nyolcaddöntőbe a minszki télben a Real Madridot

Vágólapra másolva!
2008.11.25. 22:44
A Bajnokok Ligája H-csoportjából a Juventus után a Real Madrid is továbbjutott, miután Raúl 7. percben szerzett kapufás góljával legyőzte Minszkben a BATE Boriszovot. A hazai csapat a mezőnyben ügyesen kombinált, de igazán nagy ziccerig nem jutott el – a sok játékosukat nélkülöző „királyiak” rutinból hozták a meccset a minszki télben.
Hoppon maradt a BATE a Real ellen
Fotó: Reuters
Hoppon maradt a BATE a Real ellen
Hoppon maradt a BATE a Real ellen
Fotó: Reuters
Hoppon maradt a BATE a Real ellen

Havas népünnepélyre készült kedden Minszk: az „albérletben” játszó BATE a Real Madrid ellen őrizhette meg (igen csekély) továbbjutási reményeit a Bajnokok Ligája H-csoportjában. A fehéroroszoknál lényegesen jobb helyzetben állt a Schuster-csapat: a Zenit–Juventus találkozó döntetlenjének (0–0) köszönhetően a „királyiak” egy győzelemmel továbbjutást ünnepelhettek.

A Real úgy is kezdett, hogy ezt a feladatot hamar kipipálja: a madridiak az igen aktív Drenthe elfutásai révén veszélyeztettek elsősorban a meccs elején. A holland szélső első beadása után Raúl még mellélőtt, de a második keresztlabda utáni lövés már célt ért. Drenthe középre tekert, a védők elvétették a labdát, amely így Raúl elé került, a Real csapatkapitánya pedig nagy erővel a hálóba lőtt (0–1).

Raúl előtt hamarosan adódott még egy lehetőség, de Varemko hárítani tudta kapáslövését. A BATE az első 25 percben semmit nem tudott támadásban nyújtani, de felbátorodtak a madridi védők (elsősorban Pepe) néhány hibája után.

Ziccerig így sem jutottak, ellentétben a Reallal: a 37. percben Sneijder adott remek ütempasszt Drenthének, aki teljesen egyedül iramodott meg, de az óriási sprintet kivágó Kazancev bravúrosan belevetődött a lövésbe.

Az első félidő végén a BATE csatárai megizzasztották a Real-védőket, de Ramos és Pepe is több nagy mentést mutatott be, így szünetben megérdemelt vezetéssel vonulhatott le a vendégcsapat.

A második félidő első 15 percében szabálytalanságokon kívül az égvilágon semmi nem történet, majd egy percen belül több történt, mint addig összesen… Előbb Heinze hibája és Hagus passza után Bliznjuk lőtt centikkel mellé 18-ról (Casillasnak nem lett volna esélye), majd Saviola ugrott ki, de rossz lövéssel fejezte be az akciót.

A 71. percben Szivakov szép megmozdulása után Bliznjuk lőhetett tisztán (mellé), míg a másik oldalon Raúl csavart szépen – a fölső lécre.

A hátralevő időben már nem alakított ki egyik csapat sem ziccert, így a Real Madrid 1–0-s sikerével továbbjutott a csoportból a Juve mellett. A mezőnyben ügyesen játszó BATE megfizette az árat a megilletődött kezdésért, a Schuster-csapat pedig rutinból, Raúl szép góljának köszönhetően hozta a fontos három pontot.

ZENIT–JUVENTUS

Szentpétervárra a Juventus a továbbjutást jelentő egy pontért jött, látott és ikszelt is: a "zebrák" 11 ponttal vezetik a csoportot. Bővebb összefoglalónkat olvassák el itt!

BAJNOKOK LIGÁJA


Helyszín: Dinamo Stadion, Minszk
Nézőszám:39 600
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)
Asszisztensek: Steinar Holvik és Dag-Roger Nebben (norvégok)

A KEZDŐCSAPATOK
BATE Boriszov Real Madrid
16 Veremko 1 Casillas
14 Hagus 22 Miguel Torres
24 Kazancev 4 Sergio Ramos
3 Szosznovszkij 3 Pepe
55 Jurevics 16 Heinze
8 Volodko 10 Sneijder
2 Lihtarovics 8 Gago
10 Krivec 14 Guti
9 Bliznjuk 7 Raúl
22 Sztaszevics 9 Saviola
20 Rogyionov 15 Drenthe
Vezetőedző: Viktor Goncsarenko Vezetőedző: Bernd Schuster

Gólszerző: Raúl (7.)
Csere: Sztaszevics h. Nehajcsik (46.), Volodko h. Szivakov (65.), Lihtarovics h. Szkavis (70.), ill. Guti h. Van der Vaart (79.), Raúl h. Javí García (85.), Saviola h. Bueno (89.)
Sárga lap: Sosnovszkij (23.), M. Torres (43.)

A CSOPORT ÁLLÁSA

H-CSOPORT
1. Juventus 5 3 2 7–3 +4 11
2. Real Madrid 5 3 2 6–5 +1 9
3. Zenit 5 1 2 2 4–4 0 5
4. BATE Boriszov 5 2 3 3–8 –5 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik