Bujdosó Zoltán 4. lett a tájékozódási futók vb-jén egyéni sprintben

H. Á.H. Á.
2026.07.08. 19:43
null
Az egyéni sprintversennyel kezdődött a felnőtt tájfutó-világbajnokság Genovában, annak is Sestri Ponente nevű városrészében, amelynek egyéni sprint számában Bujdosó Zoltán a 4. helyet szerezte meg, ami minden idők legjobb magyar férfieredménye.

A Magyar Tájékozódásifutó-szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint: mindkét nemnél három-három futamra osztották a mezőnyt a délelőtti selejtezőben, minden futamból tizenöt versenyző jutott a délutáni döntőbe. A magyar csapatból Bujdosó Zoltán és Máramarosi Rita a negyedik, Czakó Boglárka és Gárdonyi Csilla a kilencedik, Jónás Ferenc a tizedik helyen jutott be; Ormay Mihály balszerencsés módon az első kieső volt, mindössze két másodperc távolságra az utolsó bejutó helytől.

A férfiaknál a pálya elején Tino Polsini és Bujdosó Zoltán voltak a leggyorsabbak, de később a norvég Kasper Fosser eléjük került, s fokozatosan növelte is az előnyét. Bujdosó egy apróbb hibája után visszacsúszott az ötödik helyre, ám néhány ponttal később a vezetést átvevő Polsini hibája után visszaesett az ötödik helyre Bujdosó mögé. Fosser végül elég simán, 13 másodperc előnnyel nyert és szerezte meg a szám aranyérmét 2022 után másodszor; a dobogó alsóbb fokaira stabil teljesítményükkel az első világbajnokságán szereplő francia Vilhelm Gerove és a finn specialista, Tuomas Heikkila álltak. Bujdosó Zoltán 22 másodpercre a győztestől és négy másodpercre a dobogótól a negyedik helyezést érte el, ami minden idők legjobb magyar férfi egyéni helyezése a felnőtt világbajnokságok történetében. Jó versenyt futott Jónás Ferenc is, aki 54 másodperc hátránnyal a 13. helyen végzett, korábbi világbajnokot is maga mögé utasítva.

„Nagyon jó érzés kimondani, hogy negyedik lettem, előre aláírtam volna ezt az eredményt. Egy picit bosszant az a hiba, amit a tizenötösre elkövettem, de nagyon örülök! Tudtam, hogy ha összeáll egy jó futás, akkor az bármire elég lehet, de igazából csak arra akartam koncentrálni, hogy a saját futásom jó legyen, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Az, hogy partiban voltam a legjobbakkal, nagyon jó jel a kieséses verseny előtt, ez ad egy kis extra motivációt, megmutattam, hogy képes vagyok rá, csak csinálni kell tovább, amit eddig” – idézte Bujdosót a szövetség honlapja.

A nőknél nem sikerült izgalmasra a verseny, mivel a selejtezőt lazára vevő, így a középmezőnyben rajtoló Simona Aebersold agyonverte a mezőnyt: az átmenetek felét megnyerte és amikor befutott, két perc előnnyel vette át a vezetést. Máramarosi Rita a 13. lett, Czakó Boglárka és Gárdonyi Csilla holtversenyben a 25. helyen végeztek.

A szerdai pihenőnap után csütörtökön a kieséses sprint selejtezőjével folytatódik a világbajnokság.

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: rendkívül sikeres U20-as éveket hagy hátra Bátori Lilianna

Utánpótlássport
2026.10.13. 17:58

Május 7-én Dohában rajtol a jövő évi Gyémánt Liga

Atlétika
2026.10.12. 17:22

Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a Budapest Maraton

Atlétika
2026.10.10. 17:23

Csaknem 40 ezer nevezés érkezett a Budapest Maratonra

Csupasport
2026.10.07. 10:12

Halász Bence nem került be a legjobb három közé az év európai atlétája választáson

Atlétika
2026.10.05. 11:20

Kárai Kázmér: A lényeg, hogy szeressem a tanítványaimat és ők is engem

Utánpótlássport
2026.10.02. 20:23

Armand Duplantis kihagyja a fedett pályás szezont

Atlétika
2026.10.02. 15:15

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17