Budapest Maraton Fesztivál: csúcsot dönt az idei verseny

Vágólapra másolva!
2025.10.03. 14:59
null
Fotó: Dömötör Csaba
Minden idők legnagyobb magyarországi szabadidősport-eseménye lesz a jövő hétvégén sorra kerülő 40. Spar Budapest Maraton Fesztivál - jelentette be Kocsis Árpád főszervező.

 

A Budapest Sportiroda (BSI) vezetője pénteken az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában beszélt a jubileumi eseményről, amely a várakozások alapján messze túlszárnyalja majd az eddigi, 33 ezer fős részvételi rekordot.

„Öles léptekkel haladunk a 40 ezer nevező felé és valószínűleg ezt el is érjük a jövő hét első napjaiban – hangsúlyozta Kocsis Árpád, aki emlékeztetett rá, hogy 2020-ban, a koronavírus-járvány idején csupán 11 ezren vettek részt a fesztiválon. – Ki kell emelni, hogy majdnem tízezer egyéni nevező van. Én szeretek nagy számokkal dobálózni, de még én sem hittem volna, hogy Budapesten egyszer lesz majd tízezer maratoni futó, aki itt szeretné teljesíteni a távot.”

A BSI első embere arról is beszélt, hogy a nevezők közel fele külföldi, ezzel pedig Budapest ténylegesen belépett az európai futófővárosok sorába. Mindezt részletezve elmondta, hogy 117 országból 9000 külföldi indulója van az eseménynek, így „a futóturisták meg fogják tölteni a várost”.

A főszervező szerint a vasárnapi fő távokra a hétvégén biztosan betelnek majd a helyek, a szombati, úgynevezett fesztiváltávokra viszont lehet még később is, akár majd a számok előtt a helyszínen is jelentkezni.

Csupasport
4 órája

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Közös üzenetüket piros pólójukon is viselik: „A szervátültetés életet ment!”

 

 

Legfrissebb hírek

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
7 órája

NS-képeslap: Fehérvár és a régió atlétikájának otthona

Labdarúgó NB II
11 órája

Szabados Ármin jelölt az év Európai feltörekvő atlétája címre

Atlétika
2025.09.30. 22:22

Atlétika: magyar második hely és Marton Zsófi nagy dobása Kaposváron

Utánpótlássport
2025.09.29. 20:25

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Molnár Attila Femke Bol edzőjénél folytatja Hollandiában

Atlétika
2025.09.27. 13:18

Atlétika: hazatérésre készül Egyiptomból Annus Adrián – sajtóhír

Atlétika
2025.09.25. 17:58

Atlétika: Szabados Ármin nem tett le az U20-as világrekordról

Utánpótlássport
2025.09.25. 16:30
Ezek is érdekelhetik