A rúdugró Klekner Hanga győzelemmel kezdte az évet

2026.01.05. 10:48
Fotó: Getty Images
Klekner Hanga győzelemmel kezdte a fedettpályás atlétikai idényt: megnyerte a női rúdugrást a norvégiai Bergenben.

A DSC-SI 26 éves országos csúcstartója 4.40 méterrel végzett az élen a hétvégi Fana stavhoppallán, saját rekordjától 20 centivel maradt el.

„Szuper szervezés volt, a pálya is nagyon jó volt – nyilatkozott a magyar szövetség honlapján Klekner Hanga, aki a 400 és a 420 centis magasságon elsőre, a 430-on másodikra, a 440-en harmadikra jutott át. – Egy edzésnek fogtuk fel, megvolt, hogy mit szeretnénk viszontlátni az eddig gyakoroltakból. A futásban sikerült is, tizenhat lépésből kezd alakulni szépen. Persze még rengeteg munkát kell belerakni, de jó irányba haladunk. A lendülésen is dolgozunk majd, eddig nem azon volt a hangsúly, de majd tizennyolcadikán kezdem a rendes nemzetközi versenyzést Luxembourgban, addig szépen a helyére kerül minden.”

Legfrissebb hírek

Atlétika: három éremmel zárták a magyarok az U18-as Eb-t

Utánpótlássport
15 órája

A világ atlétikája ismét házhoz jött – fókuszban a Gyulai István Memorial

Képes Sport
2026.07.19. 11:04

Atlétika: Emmanuel Sophia ezüstérmes 400 méteren a rieti U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.18. 20:42

Atlétika: Marton Zsófi U18-as Eb-bronzérmes súlylökésben

Utánpótlássport
2026.07.17. 21:02

Armand Duplantis: Megpróbáltam a sporttal kapcsolatos érzéseimet dalba foglalni

Atlétika
2026.07.16. 08:59

Megdőlt a Gyulai István Memorial pontrekordja

Atlétika
2026.07.15. 18:21

Gyulai Miklós azonnali hatállyal lemondott a MASZ elnöki posztjáról

Atlétika
2026.07.15. 17:29

Atlétika: rajtol az U18-as Európa-bajnokság Rietiben

Utánpótlássport
2026.07.15. 17:19