Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Tokió
2025.09.14. 12:50
null
Molnár Attila javított saját idején (Fotó: AFP)
Két magyar állt rajthoz a tokiói atlétikai világbajnokságon a 400 méter első körében. Molnár Attila 44.55-ös országos csúccsal továbbjutott, Enyingi Patrik 45.25-tel kiesett.

Budapest után Tokióban is országos csúccsal kezdte meg a szereplését 400 méteren Molnár Attila. A 23 éves sprinter vasárnap az ötödik előfutamban kapott helyet, és a dél-afrikai Zakithi Nene előtt futhatott.

Végig jó tempót diktáltva bejött a biztos továbbjutást jelentő harmadik helyre. Az embert próbáló körülmények ellenére is majdnem két teljes tizedet lefaragott az augusztus közepén elért 44.74-es országos csúcsából, 44.55-tel nem volt kérdés, hogy ott lesz a keddi elődöntőben.

„A nyolcas pályát kaptam, így én szerettem volna diktálni a futam ritmusát. Az előfutamokat lélektanilag kell sikerrel megvívni, az utolsó ötven előtt nem volt szabad elfáradni. Ezen a pályán a kanyar kicsit hosszabbnak tűnik, de nem volt gond. Most nem hánytam, mint a Gyulai Memorialon, úgyhogy feltételezem, hogy ebben még van. Mindenki másképp alkalmazkodott hozzá, hogy ötven percen keresztül nem tudtunk mozogni, a call room és a gyülekező között ennyi idő volt. A budapesti vb-ből indultam ki, hogy öt perc golfkocsival és ott vagyok” – mondta Molnár Attila, aki keddre a 4-es pályára került az első elődöntőben, ellenfelei között ismét ott lesz Nene, valamint a fedett pályás vb-címvédő Christopher Bailey.

Az idén korábban óriásit fejlődő Enyingi Patrik szintén élete egyik legjobb idejét futotta, a 45.25-ös teljesítménye egy gyors kezdésből, a 9-es pályán, azaz végig egyedül futva jött ki.

„Úgy gondolom, hogy mindent megtettem. Fáradtan versenyeztem, mert az idén már huszonnégy-huszonötször versenyeztem, január óta kevés pihenővel folyamatosan a pályán voltam. Vannak határok testben és lélekben is, ilyenkor a külső tényezők, mint ez az irdatlan páratartalom is jobban hatással vannak az emberre. Amúgy nagyon élveztem, ez volt a harmadik legjobb futásom, ami biztató az alapozás előtt. Már várom kétezerhuszonhatot, a fedett pályás vb is nagy cél, de a legfontosabb a birminghami Eb lesz szabadtéren” – nyilatkozta Enyingi Patrik, aki ezzel a 45.25-tel megfutotta az Eb-szintet is.

Egészen félelmetes, hogy 44.91 kellett a továbbjutáshoz, azaz a legjobb 24-be kerüléshez!

 

 

Legfrissebb hírek

Óriási kihívás előtt az atlétika afrikai fellegvára

Atlétika
2026.09.18. 11:36

Fekete fű, rózsaszín homok, csillogó-villogó szupersztárok a budapesti atlétikai világdöntőn

Atlétika
2026.09.16. 10:14

Molnár Attila 8. lett 400 méteren az atlétikai világdöntőn

Atlétika
2026.09.12. 18:30

Molnár Attila fotófinissel döntős az Atlétikai Világdöntőn 400 méteren

Atlétika
2026.09.11. 19:36

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
2026.09.04. 20:12

Molnár Attila óriási hajrával az 5. lett, Jefferson-Wooden elvette Alfred veretlenségét

Atlétika
2026.08.23. 18:26

Top 10: Halász Bence csúcstámadása, új dimenziókban a magyar váltók, mesternégyes

Atlétika
2026.08.19. 11:00

Atlétikai Eb: Molnár Attilát beválasztották az európai szövetség sportolói bizottságába

Atlétika
2026.08.17. 09:19