Szlovák liga: győzött és elmozdult az utolsó helyről a Kassa

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2025.12.14. 20:07
null
Fotó: FC Kassa
A magyar többségi tulajdonú csapatok összecsapásán a szlovák labdarúgó Niké Ligában a vendég Kassa az utolsó őszi fordulóban 2–1-re legyőzte a Komáromot, és fellépett a tizenegyedik helyre, míg a lilák maradtak kilencedikek.

Háromszázhatvannégy néző előtt játszották az aranyosmaróti stadionban a két, magyar többségi tulajdonban lévő csapat, a Komárom és a Kassa mérkőzését, amelyen az első félidőben a vendégek voltak aktívabbak. Ennek meg is lett az eredménye, igaz, némi komáromi segítséggel: a 36. percben Roman Cerepkai szögletét Száraz Benjamin a saját kapujába ütötte. Két góllal is vezethettek volna a kassaiak még a szünet előtt, de Milan Rehus és Tomás Durko nem juttatták a labdát a kapuba.

Nagyon aktív volt a Komárom a fordulás után és a 49. percben Tamás Nándor révén egyenlített. Később mindkét együttes igyekezett megszerezni a győztes gólt, ám sokáig pontatlanul céloztak a játékosok. Nem úgy a 88. percben a csereként pályára lépő kassai Miroslav Sovic, aki közelről eldöntötte a találkozót.

A második edzőváltás után remekül hajrázott a Kassa, egy hét alatt három győzelmet ért el. A Niké Ligában elkerült az utolsó helyről és ott van a Szlovák Kupa negyeddöntőjében. 

„Nagyon boldogok vagyunk. Végre a meccs hajrájában nem mi kaptunk gólt, hanem lőttünk” – mondta a Nemzeti Sportnak a kassaiak középpályása, Kovács Mátyás, aki ma a 69. percig volt a pályán. Az MTK-ból érkezett játékos bevallotta, jó egy hónapja nem is gondolt arra, hogy a 2025-ös évet nem az utolsó helyen fogja zárni a csapata: ,,Szeptembertől miénk volt a tizenkettedik hely. Miután novemberben Peter Cernák került a kispadunkra, az utolsó három forduló alatt annyi pontot szereztünk – hetet –, mint az addigi tizenöt alatt. Jó érzésekkel megyünk pihenni. A barátnőmmel és a családommal töltöm a karácsonyi ünnepeket, majd alaposan felkészülünk a nehéz tavaszi idényre.“ 

NIKÉ LIGA, 18. FORDULÓ
Komáromi FC–FC Kassa 1–2

 

Legfrissebb hírek

Távozik Radványi Miklós, a Komárom edzője – hivatalos

Minden más foci
2026.04.27. 12:16

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
2026.04.26. 10:31

A második félidőben darálta be Szánthó Regőéket a DAC

Minden más foci
2026.04.25. 22:30

Kovács Mátyás gólt szerzett a Kassában

Minden más foci
2026.04.25. 20:47

Niké Liga: elmarad a magyaros párharc Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2026.04.25. 09:31

A Nagyszombat legyőzte a DAC-ot, és meg is közelítette a tabellán

Minden más foci
2026.04.22. 20:00

Kassai vereség az Eperjes elleni rangadón

Minden más foci
2026.04.20. 00:40

Sorozatban negyedszer kapott ki a Komárom

Minden más foci
2026.04.18. 18:39
Ezek is érdekelhetik