PL: győzött a Tottenham, Bale 7 év után szerzett gólt a Spursben

Vágólapra másolva!
2020.11.01. 22:14
null
Bale (középen) bólint, 2–1 (Fotó: AFP)
Az angol Premier League 7. fordulójának vasárnapi utolsó mérkőzésén a Tottenham 2–1-re legyőzte a Brightont: Harry Kane megint betalált, a győztes gólt pedig a 200 másodperce pályán lévő Gareth Bale szerezte, aki 2013 májusa után volt ismét eredményes a Tottenhamben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Tottenham–Brighton 2–1
(Kane 13. – 11-esből, Bale 73., ill. Lamptey 59.)

José Mourinho csapata valamivel nagyobb lendülettel kezdte a mérkőzést, hamar két szögletet is elvégezhetett, aztán a 11. percben Adam Lallana felborította a tizenhatos vonalánál Harry Kane-t, s a játékvezető, Graham Scott elsőre szabadrúgást ítélt. A videós szobából azonban jelezték, tanácsos volna megnéznie az esetet, és a bíró változtatott is a pályán meghozott döntését, úgy ítélte meg, hogy a Brighton angol válogatott középpályása még a tizenhatoson belül megkezdte a hátráló Kane felborítását, így büntetőt ítélt. Ezt a sértett higgadtan váltotta gólra, amivel idénybeli hetedik bajnokiján már a hatodik gólját szerezte.

Nem mellesleg Kane kiosztott ezenkívül nyolc gólpasszt is, amivel egész Európában övé a legtöbb, 14 kanadai pont, a 13-nál (10 gól, 3 assziszt) járó Bayern-csatár, Robert Lewandowski mellől ellépve lett egyeduralkodó.

A folytatásban alig tíz percet kellett várni a VAR újabb munkájára: ezúttal a Brighton remélt volna tizenegyest, amikor Leandro Trossard eltűnt embere szorításában a tizenhatoson belül, de Scott sportárs fülére szólva jelezték, nem kell visszanéznie az esetet, nem jár érte büntető, mert a Brighton támadója azt követően esett el, hogy Doherty már elengedte.

A Brighton meglepően jól tartotta magát, s bizony rászolgált volna az egyenlítésre már a szünet előtt is, más kérdés, hogy ez végül negyedórával a szünet után sikerült csak: Tariq Lamptey lőtte a hálóba Pascal Gross passza után a labdát, ám a találat után Graham Scott visszanézte az esetet, mert Solomon March gyanús körülmények között szerezte meg a labdát Pierre-Emile Höjbjergtől. Végül mégis kitartott a pályán hozott döntése mellett.

A 70. percben csereként pályára lépett Gareth Bale, aki pillanatokkal később jól fejelt Harry Kane elé, aki éles szögből lőtt kapufát – igaz, ez két perc alatt a második kapufája volt a Spursnek, korábban ugyanis Erik Lamela lövése csattant a kapualun.

Bale pontosan 200 másodperce volt a pályán, amikor korábbi realos csapattársa, Sergio Reguilón beadását a jobb alsóba bólintotta. Ezzel hét év és 166 nap után szerzett ismét gólt a Tottenhamben, s mint később kiderült, meg is nyerte a mérkőzést csapatának, amely győzelmével felugrott a tabella második helyére. 2–1.

HÉTFŐN
18.30:
Fulham–West Bromwich Albion
21.00:Leeds United–Leicester City– élőben az NSO-n!
KORÁBBAN

Aston Villa–Southampton 3–4 (Mings 64., Watkins 90+3., Grealish 90+7., ill. Vestergaard
22., Ward-Prowse 33., 45., Ings 57.)

Newcastle–Everton 2–1 (C. Wilson 56. – 11-esből, 84., ill. Calvert-Lewin 90+2.)
Manchester United–Arsenal 0–1 (Aubameyang 69. – 11-esből)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK

Sheffield United–Manchester City 0–1 (Walker 28.)
Burnley–Chelsea 0–3 (Zijes 26., Zouma 63., Werner 70.)
Liverpool–West Ham United 2–1 (Szalah 42. – 11-esből, Jota 85., ill. Fornals 10.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 2–0 (Ait Nouri 18., Podence 27.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 7 5 1 1 17–15 +2 16
2. Tottenham 7 4 2 1 18–9 +9 14
3. Everton 7 4 1 2 15–11 +4 13
4. Southampton 7 4 1 2 14–12 +2 13
5. Wolverhampton 7 4 1 2 8–8 0 13
6. Chelsea 7 3 3 1 16–9 +7 12
7. Aston Villa 6 4 2 15–9 +6 12
8. Leicester City 6 4 2 13–8 +5 12
9. Arsenal 7 4 3 9–7 +2 12
10. Manchester City 6 3 2 1 9–8 +1 11
11. Newcastle 7 3 2 2 10–11 –1 11
12. Leeds United 6 3 1 2 12–9 +3 10
13. Crystal Palace 7 3 1 3 8–11 –3 10
14. West Ham 7 2 2 3 13–10 +3 8
15. Manchester United 6 2 1 3 9–13 –4 7
16. Brighton & Hove Albion 7 1 2 4 11–14 –3 5
17. West Brom 6 3 3 6–14 –8 3
18. Sheffield United 7 1 6 3–10 –7 1
19. Fulham 6 1 5 5–14 –9 1
20. Burnley 6 1 5 3–12 –9 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik