BACSKAI JÁNOS
2022.08.10 18:27 Frissítve: 2022.08.23 08:22

Olasz meló: Contéék a surranópályáról bajnokságot nyernek?

Agyzsibbasztó hazai és külföldi történések ide, forró nyár és még forróbb nyári események oda, ezen a nyáron sem kerülhetjük el, hogy ráncba szedjük a futball topligáinak átigazolásait, és egyáltalán nem mellékesen nagyon sok harasztot megzörgessünk. Sohasem látott árak, sohasem látott fizetések, mindenki eladó és megvehető (még mindig a labdarúgásról beszélünk), nem csoda, hogy a mai szurkoló a legváratlanabb pletyka és hír olvastán sem rezzen már meg. Nézzük, mit adott mára nekünk a nemzetközi piac és a nemzetközi szaksajtó! A mostani körünket szokás szerint Angliában kezdjük.

Fotó: AFP

 

„A Tottenham az elmúlt öt esztendőben 325 millió euróért vásárolt játékosokat, miközben eladásból 293 millió euró ütötte a markát, markánsan látszik tehát, hogy a modern futball mércéjével mérve eurócentekből épült fel a BL-finalista csapat, a legnagyobb tétel inkább az aláírási és ügynökpénzek csinos kis halmaza volt évről évre. A csapat történelmének tíz legdrágább labdarúgója közé a 2014 óta érkezők közül Davinson Sánchez (1. hely), Moussa Sissoko (2.), Szon Hung Min (3.), Lucas Moura (4.), Serge Aurier (5.) és Vincent Janssen (7.) fér be, és ők utóbbi kivételével mindannyian jó vételnek számítanak”írtuk 2019 tavaszán a TOTTENHAM HOTSPUR igazolásairól a Bajnokok Ligája-döntő előtt.

A nagy mérkőzést akkor elbukták, azóta ült a kispadon horribilis költségekkel José Mourinho, majd  Nuno Espírito Santo után Antonio Conte kapta meg a lehetőséget, hogy az 1991-es FA-kupa után ismét jelentős trófeát nyerjenek.

AJÁNLÓ
Arteta szerződtette Vieirát, de lesz-e Bergkamp Jesusból?
Guardiola: elöl sorcsere, és távozik egy sor csere
A Chelsea nemet mondott C. Ronaldóra és Dybalára is
Dél keresztje: „mediterrán” csatársorral harcol Klopp az aranyakért
Ketten a serlegért, négyen a fennmaradó BL-helyekért szállhatnak harcba – PL-beharangozó
Milliárdok a semmibe? A United a legnagyobb költő, de késik a babérkoszorú

Alapos költekezést csaptak az UEFA-tól érkező pénzekből, 200 millió eurót többet áldoztak a Tanguy Ndombélé, Steven Bergwijn, Ryan Sessegnon, Giovani Lo Celso, Jack Clarke, Gedson Fernandes, Joe Hart sorra (és kölcsönbe kapták Gareth Bale-t), majd repültek a tízmilliók Sergio Reguilón, Matt Doherty, Pierre-Emile Höjbjerg, Joe Rodon és Carlos Vinícius ügyeiben; tavaly százmilliónál is többet fizettek a Bryan Gil, Emerson Royal, Rodrigo Bentancur, Pape Matar Sarr, Dejan Kulusevski, Pierluigi Gollini, Cristian Romero hetesért.

A kapus Pierluigi Gollinit azóta visszaküldték Bergamóba, a jó vételnek számító Romeróért jövőre kell 50+5 millió eurót fizetni, Kulusevskit tízmillió euróért kapták meg két idényre 30 milliós vételi lehetőséggel, amellyel ha ezen a nyáron nem élnek, jövőre 35 millióért meg kell venni – ha eljut a BL-be a csapat, és a bajnokik felén pályára lép a játékos. Ellenkező esetben még mindig él a sima harmincmilliós vételi opció... A svéd jól futballozott előző londoni idényében, az új bajnokságot egyenesen pazar formában kezdte.

Gőzerővel keresik most Ndombélé, Lo Celso, Gil és Emerson Royal új klubját, Rodont megkapta kölcsönbe a Rennes, húszmillió eurós vételi lehetőséggel.

A nyáron eladták viszonylag jó áron Steven Bergwijnt az Ajaxnak, a 24 éves saját nevelésű védőt, Cameron Carter-Vickerst hétmillióért elvitte a Celtic, az örök ígéret szélső, Jack Clarke négy kölcsönjáték után végleg távozott.

Antonio Conte az Angliában is szokásos őrült utolsó heti igazolások előtt alaposan megerősítette keretét: az Evertonnak 58 millió eurót fizetett a klub a brazil középcsatárért, szélsőért, Richarlisonért (a 25 éves játékos sokat erősödött fizikailag és mentálisan is Angliában, a liverpooli csapatban 152 mérkőzésen 67 kanadai pontot szerzett), a Brighton 29.2 millióért adta át az őserő középső középpályást, a mali Yves Bissoumát, az angol U21-es válogatott jobbhátvédért, Djed Spence-ért 14.7 milliót számlázott most a Middlesbrough, és reménykedhet még 8.8 euróban, ingyen érkezett az Intertől a 33 és fél éves, de remek formában lévő horvát szélső, Ivan Perisic, aki az utolsó tíz Serie A-s mérkőzésén kilenc kanadai pontot jegyzett.

 

Szintén nem kellett fizetni a 34 éves, hatszoros angol válogatott kapusért, a Southamptonnal szakító Fraser Forsterért, a 27 éves, nagyon tapasztalt védő, Clément Lenglet is ingyen érkezett. A Barcelona négy éve 35.9 millió euróért jutott hozzá, azóta 158-szor lépett pályára a katalánoknál, a szerződése 2026-ig szól ott – Londonba egy évre érkezett, vételi opció nélkül, de a fizetése 15 százalékát a Barcelona állja. Lenglet Barcelonában évi bruttó 12 milliót keresett. Az első hírek még arról szóltak, hogy bruttó hétmilliót fizet neki a Tottenham, a többit a spanyolok; Lenglet játékjoga nem sokkal ér most többet egyéves bruttó (össz)bérénél.

A 25 millióért és a korábban 30 millióért leigazolt Erik Lamela játékjogáért megszerzett szélsőt, Bryan Gilt fél év után kölcsönadták a Valenciának, most a Real Sociedad és az Olympique Marseille kéri egy évre, de a Goncalo Guedest időközben eladó Valencia is újra tárgyal róla.

A karmester Giovani Lo Celso ugyebár 48 millió euróba került, ő a Villarrealban játszott legutóbb, oda végleg visszatérne (az első ajánlat újabb kölcsönjáték, aztán fix 15 milliós transzfer), de a Fiorentina (1.7 millió a kölcsönért, 17 milliós opció) és a Napoli is (kölcsön, 20 milliós kötelezettséggel) hívja. A saját nevelésű védő, Japhet Tanganga a Milan, az Everton és a Bournemouth érdeklődését is felkeltette, a 30 millióért vett Sergio Reguilón (Sevilla?), a 25 millióért igazolt Emerson Royal (Atlético Madrid?), a tízszeres angol válogatott szűrő, Harry Winks (Everton? Sampdoria?) és a 28.4 millióért megszerzett Lucas Moura (Everton?) is távozhat a nyáron még.

Magas a mérce, legalább 180 centiméter (Fotó: mailplus.co.uk)

Hatvanmillió euróba plusz járulékos költségekbe került a francia középpályás, Tanguy Ndombélé, aki fél évet elöltött kölcsönben volt csapatánál, a Lyonnál, de az Olympique képtelen megtartani. A Villarreal szeretné Ndombélét is kölcsönkérni, hasonló cipőben jár a Marseille és a Galatasaray. A szenegáli Pape Matar Sarr még csak tizenéves, tavaly 16.9 millióért vették meg a Metztől – a Milan tervei szerint Olaszországban erősödik tovább, természetesen kölcsönben, írja Fabrizio Romano. Pontosabban: a milánóiak végleg meg szeretnék megvenni a középső középpályást, a londoniak azonban kizárólag kölcsönügyletben gondolkodnak.

Éppen fordított a helyzet Japhet Tanganga ügyében, vele a Milan ügyeit vivő Paolo Maldini már megegyezett, de kölcsönvennék csak, a Tottenham ellenben ragaszkodik a kötelező vételi opcióhoz, 25 millió euró magasságában...

Egy idő után olyan a transzfervilág, mint egy rossz házasság: senkinek semmi sem lesz jó, és annak a fordítottja sem.

És egy idő után itt is megjelent a harmadik, a csábító Tanganga ügyében az őt jól ismerő José Mourinho és az AS Roma. Mindjárt látjuk, nem is esélytelen ez a „szál”.

Az állítólag 25 millióért elvihető Reguilón neve bő egy hete felbukkant még a Barcelonánál is, a katalánok inkább az olcsóbb Marcos Alonsóval erősítenék meg védelmük bal oldalát.

Duplán nem véletlen az olasz vonal az átigazolásokban is, a csapat sportigazgatója tavaly óta az olasz Fabio Paratici, aki korábban a Juventusnál és a Sampdoriánál is dolgozott.

Ő tárgyal a Romával a nagy nyári célpont, Nicolo Zaniolo ügyében, akivel olasz és angol lapok szerint megegyeztek már az árban, ez 50 millió euró lesz, csak a szokásos alkudozási procedúra során a londoniak ezt csökkentenék pár, de legalább egy átadott játékossal.

Zaniolo őstehetség, valósággal berobbant az olasz futballba, de visszavetette egy nagyon súlyos sérülés, és a feje lágya sem nőtt még be teljesen a jelek szerint. Ha megkomolyodik és megerősödik Conte keze alatt, akkor ő lehet a „sarkantyúsok” új Paul Gascoigne-ja. Pontosabban, ha nem komolyodik és nem erősödik meg, akkor lépne a zseniális karmester örökébe... Maradjunk annyiban, egy jó Zaniolóval sokat nyerne a futball.

A Tottenham elsőre kölcsönajánlatot tett Zaniolóért 25 millió eurós vételi kötelezettséggel, majd ezt felemelték 40 millióra, ha Zaniolo pályára lép a csapat mérkőzéseinek a felén, és kijutnak a BL-be. Az Express szerint az olaszok elfogadnák a kölcsönt is, ha annak ötvenmilliós feltételek nélküli vételi kötelezettség a vége.

Josko Gvardiol és Joao Félix anyagilag még nem a Tottenham szintje, értük mindenestől 100-100 millió eurót kellene lassan megmozgatni, 60 millió euróért sem adta el a Newcastle Unitednek a játékmesterét, James Maddisont a Leicester City, a középpályás Conte régi célpontja. Akárcsak az interes bekk, Alessandro Bastoni, de az olasz hátvéd Milan Skriniar küszöbön álló eladása miatt mozdíthatatlannak tűnik (hacsak nem nagyobb a baj a kínai tulajdonosnál...).

A firenzei hátvéd, Nikola Milenkovics ellenben eladó, és ugyebár a Fiorentinának lehetne érte játékossal is fizetni. A szerb játékos ügynöke nem titkolja, hogy felvették vele a kapcsolatot Conte emberei. Milenkovics jobbhátvédként is bevethető, ami főnyeremény az olasz mester taktikájában, és a szerződése jövőre lejár.

A legértékesebb 11 a Transfermarkt szerint jelenleg ez

Kiszemelt még a római Roger Ibanez, akinek a kivásárlási ára 80 millió euró, a valós vételára 30 millió lehet, és – mint erről a múlt héten beszámoltunk – ennek egy része az Atalantáé. A nemzetközi sajtó szerint a Tottenham szemmel tartja a leverkuseni Piero Hincapiét, az Ajax szűrőjét, Mohammed Kudust, a stuttgarti éket, Sasa Kalajdzicot, a Nápoly támadó középpályását, Piotr Zielinskit és a Barcelonának „most sem kellő” Adama Traorét is.

A TEAMTalk értesülései szerint elképzelhető a PSG-vel egy Leandro Paredes, Japhet Tanganga csere.

A Barcelona maga ajánlotta fel Memphis Depayt, húszmillió eurós jutányos áron, de a holland szélsőt az angol lapok szerint nem igazán ragadta meg a „Tottenham-projekt”, de igazán helye sem lenne most a csapatban, maximum irányítóként, fejtegetik az angol szakértők. Angol újságírók meg hozzátették a múlt héten, hogy Depayért a pénz helyett Reguilón játékjogát is kérték a spanyolok.

Ha már a Leipzig szóba került fentebb: a Chelsea, a Manchester United és a City 80 millió euróra vitte fel Gvardiol „alapárát”, ám Konrad Laimer és Mohamed Simakan is Tottenham-kiszemelt onnan. Az Udinesével még folynak az alkudozások a 19 éves olasz-nigériai balhátvéd, Destiny Udogie ügyében, a játékossal azonban már megegyeztek, át is esett az orvosi vizsgálatokon. A vételár a bónuszokkal 25 millió euró lehet, de mivel Sergio Reguilón, Matt Doherty, Ben Davies (vele nemrégiben hosszabbítottak), Ryan Sessegnon, Ivan Perisic, Bryan Gil és Szon Hung Min is az ő posztján játszik – ne feledjük, Conte a modern háromvédős rendszer egyik nagy híve –, a hírek szerint Destiny Udogie egy évig marad még kölcsönben Udinében.

De végzete mindenképpen a Tottenham...

Udogie leigazolása azt is jelenti, hogy a Villarreal nem fogja elcserélni a maga bal oldali mindenesét, Pervis Estupinánt Ndombélére...

 

 

Jó hír a Spurs-drukkereknek, hogy Harry Kane marad, egyik nagy nyári csatárforgóban sem vetődött fel a neve. Legutóbb a Bayern Münchennel hozták hírbe, azonban ez teljesen logikus.

„De ezek csak pletykák, teljesen más úton járunk. A Manchester City és a Liverpool is klasszikus kilences nélkül játszik évek óta, és sikeresek. Négy, szinte azonos képességű játékosunk van elöl a négy posztra, ilyen minőségi keret ritka Európában” – mondta a bajorok sportigazgatója, Hasan Salihamidzic.

A Tottenham új emberei nem kaptak bérelt helyet a kezdőcsapatban, egyikük sem kezdett a bajnoki nyitányon, de csereként Clément Lenglet, Yves Bissouma és Ivan Perisic is pályára lépett.

„A józan eszemre hallgattam az új évad kezdetén, mert a régi játékosok nagy sikert értek el az előző idényben a BL-szereplés kiharcolásával. Az utóbbi tíz mérkőzésen nagyon jól játszottunk, fantasztikus eredményekkel. Az üzenetem világos: hiszek a régi játékosokban, ebben a pillanatban megbízhatóbbak, mint az új játékosok, akiknek még sokat kell velünk dolgozni, át kell adnunk nekik mindazt, amit a futballról tudunk. A régiekkel egy lépéssel már előrébb tartok, ezért kezdtek ők, és az eredmény is a döntést igazolja. Nagyon elégedett vagyok az új játékosokkal, biztos vagyok benne, hogy sokat fejlődnek, és fejlődik a csapatunk is általuk. De tudniuk kell, hogy harcolniuk kell a helyükért, ki kell harcolniuk nálam, hogy használjam őket a rotációban” – nyilatkozta az első bajnoki után Conte mester.

Állandó harc és fejlődés, jó kiválasztás, minőségi edzés és taktika – ennyi lenne a nagy titok?

A Tottenham korábbi, igen népszerű védője, Ledley King optimista.

„Sok munka kell még a csúcsforma eléréséhez, ám nem véletlenül vagyok optimista. Kiválóan fejezték be az előző idényt, és mindenki feldobott állapotban várta az újat. Az új játékosok érkezése mindig feldobja a keretet, ezt tapasztalatból mondom, tudom, amikor új srácok jönnek, meg akarod nekik mutatni, hogy milyen jó vagy, és azt is, hogy milyen jó a csapatotok. Határozottan jót tesz az ilyesmi a hangulatnak. A legfontosabb a jó rajt, hiszed vagy sem, nem volt olyan idény, amelynek ne úgy mentünk volna neki, hogy egy jó rajttal bajnokok lehetünk! Nyilván sohasem lettünk azok, de biztos vagyok benne, hogy a mostani csapat mentalitása is ugyanilyen; induljunk jól, aztán meglátjuk, mire visszük!”

A klub másik emblematikus alakja, Clive Allen egészen biztos abban, hogy a Tottenham most a bajnoki címért fog harcolni, mégpedig a Liverpoollal és a Manchester Cityvel.

Allen 1984 és 1988 között szórta a gólokat a klubban (105 bajnokin hatvanat), az eddigi utolsó nagy sikert, az FA-kupa-aranyat megnyerő 1991-es csapatban nem ő játszott, hanem unokatestvére, Paul Allen. Akkor Erik Thorstvedt, Gary Mabbutt, Paul Stewart, Paul Gascoigne, Gary Lineker és Najim volt a sztár Terry Venables csapatában – Ledley King korosztályának „csak” egy Ligakupa-elsőség jutott 2008-ban.

Juande Ramos legénységét Paul Robinson, Jonathan Woodgate, Ledley King, Pascal Chimbonda, Aaron Lennon, Jermaine Jenas, Didier Zokora, Steed Malbranque, Robbie Keane, Dimitar Berbatov, Teemu Tainio és Darren Bent neve fémjelezte.

Mint látjuk, hatalmasat változott a futball jó 15 év alatt – de fordult-e annyit a Tottenham Conte és Patarici alatt, hogy megnyerje a csapat a Premier League-et?

Hogy a klasszikust idézzük: majd meglátjuk, mire viszik.

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2022 NYARA

ARSENAL FC
Érkezett: Fábio Vieira (Porto, 35 000 000 euró), Matt Turner (New England Revolution, 6 360 000 euró), Marquinhos (Sao Paulo, 3 500 000, euró), Gabriel Jesus (Manchester City, 52 200 000), Olekszandr Zincsenko (Manchester City, 35 000 000)
Kölcsönből vissza: Konsztantinosz Mavropanosz (VfB Stuttgart), William Saliba (Marseille), Lucas Torreira (Fiorentina), Reiss Nelson (Feyenoord), Rúnar Alex Rúnarsson (Leuven), Héctor Bellerín (Betis), Ainsley Maitland-Niles (Roma), Pablo Marí (Udinese), Auston Trusty (Colorado Rapids)
Távozott: (Mattéo Guendouzi (Marseille, kölcsön után végleg, 11 000 000), Konsztantinosz Mavropanosz (kölcsön után végleg, VfB Stuttgart, 3 200 000), Alexandre Lacazette (Olympique Lyon, i.), Daniel Ballard (Sunderland, 2 300 000 euró), Lucas Torreira (Galatasaray, 6 000 000), Bernd Leno (Fulham, 3 600 000 euró)
Kölcsönbe: Auston Trusty (Birmingham City), Nuno Tavares (Marseille), Rúnar Alex Rúnarsson (Alanyaspor), Pablo Marí (Monza)

ASTON VILLA
Érkezett:
Diego Carlos (Sevilla, 31 000 000), Philippe Coutinho (Barcelona, kölcsön után végleg, 20 000 000), Robin Olsen (Roma, kv., 3 500 000), Boubacar Kamara (Marseille, i.), Ludwig Augustinsson (Sevilla, 500 000)
Kölcsönből vissza: Frédéric Guilbert (Strasbourg), Anwar El Ghazi (Everton), Trézégé (Basaksehir), Jaden Philogene-Bidace (Stoke City), Keinan Davis (Nottingham), Cameron Archer (Preston), Conor Hourihane (Sheffield United), Wesley (Internacional)
Távozott: Matt Targett (Newcastle United, 17 500 00), Conor Hourihane (Derby County, i.), Lovre Kalinic (Hajduk Split, kölcsön után végleg, ingyen), Trézégé (Trabzonspor, 4 000 000), Carney Chukwuemeka (Chelsea, 18 000 000)
Kölcsönbe: Wesley (Levante), Jaden Philogene-Bidace (Cardiff City), Keinan Davis (Watford), Kortney Hause (Watford), Bertrand Traoré (Basaksehir)

AFC BOURNEMOUTH
Érkezett:
Joe Rothwell (Blackburn, i.), Ryan Fredericks (West Ham, i.), Marcos Senesi (Feyenoord, 15 000 000), Neto (Barcelona, i.), Marcus Tavernier (Middlesbrough, 11 900 000)
Kölcsönből vissza:
Távozott: Gary Cahill (szerződése lejárt), Robbie Brady (Preston, i.)
Kölcsönbe: Gavin Kilkenny (Stoke City), Freddie Woodman (Newcastle), Nathaniel Phillips (Liverpool), Ethan Laird (Manchester United U23), Todd Cantwell (Norwich City), Morgan Rogers (Manchester City U23)

BRENTFORD FC
Érkezett:
Aaron Hickey (Bologna, 22 000 000), Keane Lewis-Potter (Hull City, 19 000 000), Ben Mee (Burnley, i.), Thomas Strakosha (Lazio, i.), Mikkel Damsgaard (Sampdoria, 15 000 000)
Kölcsönből vissza: Halil Dervisoglu (Galatasaray), Mads Bidstrup (Nordsjaelland), Marcus Forss (Hull City), Joel Valencia (Alcorcón), Luka Racic (HB Köge)
Távozott: Julian Jeanvier (Auxerre, i.), Christian Eriksen (Manchester United, i.), Marcus Forss (Middlesbrough, 3 600 000), Dominic Thompson (Blackpool)
Kölcsönbe: Jonas Lössl (Midtjylland), Álvaro Fernández (Huesca), Tariqe Fosu (Stoke City)

BRIGHTON & HOVE ALBION
Érkezett:
Julio Enciso (Libertad, 11 600 000), Simon Adingra (Nordsjaelland, 8 000 000), Thomas Strakosha (Lazio, i.), Pervis Estupibán (Villarreal, 17 800 000)
Kölcsönbe: Levi Colwill (Chelsea U21)
Kölcsönből vissza: Florin Andone (Cádiz), Michal Karbownik (Olympiakosz), Andi Zeqiri (Augsburg), Kacper Kozlowski (Saint Gilloise), Leo Östigard (Genoa), Deniz Undav (Saint Gilloise), Kjell Scherpen (Oostende), Jan Paul van Hecke (Blackburn), Abdallah Sima (Stoke), Mitoma Kaoru (Saint Gilloise), Aaron Connolly (Middlesbrough), Matt Clarke (West Bromwich)
Távozott: Yves Bissouma (Tottenham, 29 200 000), Tudor Baluta (Farul, i.), Leo Östigard (Napoli, 5 000 000), Marc Cucurella (Chelsea, 65 300 000)
Kölcsönbe: Simon Adingra (Union SG), Haydon Roberts (Derby County), Aaron Connolly (Venezia), Abdallah Sima (Angers), Michal Karbownik (Fortuna Düsseldorf), Andi Zeqiri (FC Basel), Shane Duffy (Fulham), Kjell Scherpen (Vitesse)

CHELSEA FC
Érkezett:
Armando Broja (Chelsea U23), Conor Gallagher (Chelsea U23), Tino Anjorin (Chelsea U23), Kalidou Koulibaly (Napoli, 38 000 000), Raheem Sterling (Manchester City, 56 200 000), Carney Chukwuemeka (Aston Villa 18 000 000), Marc Cucurella (Brighton, 65 300 000), Gabriel Slonina (Chicago Fire, 9 090 000), Cesare Casadei (Inter, 15 000 000)
Kölcsönből vissza: Michy Batshuayi (Besiktas), Emerson Palmieri (Olympique Lyon), Matt Miazga (Alavés), Ethan Ampadu (Venezia), Billy Gilmour (Norwich), Danny Drinkwater (Reading), Abdul-Rahman Baba (Reading)
Távozott: Antonio Rüdiger (Real Madrid, i.), Jake Clarke-Salter (Park Rangers, kv., i.), Charly Musonda (Levante, i.), Andreas Christensen (Barcelona, i.), Danny Drinkwater (szl.), Matt Miazga (Cincinnati, i.), Gabriel Slonina (Chicago Fire, i.), Timo Werner (RB Leipzig, 20 000 000), Malang Sarr (Monaco, 1 000 000)
Kölcsönbe: Romelu Lukaku (Inter, 8 000 000), Tino Anjorin (Huddersfield), Gabriel Slonina (Chicago Fire FC)
Kölcsönből vissza: Saúl Níguez (Atlético Madrid)

CRYSTAL PALACE
Érkezett:
Malcolm Ebiowei (Derby County, i.), Cheick Doucouré (Lens, 21 300 000), Chris Richards (Bayern München, 12 000 000), Sam Johnstone (West Brom, i.)
Kölcsönből vissza: Jacob Montes (Molenbeek)
Távozott: Jaroslaw Jach (Zaglebie Lubin, i.), Jacob Montes (Botafogo, i.), Martin Kelly (szl.), Cheikhou Kouyaté (Nottingham, i.), Christian Benteke (DC United, 5 460 000)
Kölcsönbe: Remi Matthews (St. Johnstone)
Kölcsönből vissza: Conor Gallagher (Chelsea U23)

EVERTON FC
Érkezett:
James Tarkowski (Burnley, i.), Dwight McNeil (Burnley, 23 800 000), Amadou Onana (Lille, 36 000 000)
Kölcsönbe: Rúben Vinagre (Sporting CP), Conor Coady (Wolverhampton)
Kölcsönből vissza: Joao Virgínia (Sporting CP), Niels Nkounkou (Standard Liege), Jean-Philippe Gbamin (CSZKA Moszkva)
Távozott: Jonjoe Kenny (Hertha, i.), Cenk Tosun (Besiktas, i.), Fabian Delph (szl.), Gylfi Sigurdsson (szl.), Richarlison (Tottenham, 58 000 000)
Kölcsönbe: Joao Virgínia (Cambuur), Jarrad Branthwaite (PSV), Jarrad Branthwaite (PSV)
Kölcsönből vissza: Anwar El Ghazi (Aston Villa), Donny van de Beek (Manchester United)

FULHAM FC
Érkezett: Joao Palhinha (Sporting CP, 20 000 000), Andreas Pereira (Manchester United, 9 500 000), Kevin Mbabu (Wolfsburg, 5 500 000), Bernd Leno (Arsenal, 3 600 000), Issa Diop (West Ham, 17 800 000)
Kölcsönbe: Manor Szolomon (Sahtar Doneck)
Kölcsönből vissza: Steven Sessegnon (Plymouth), Cyrus Christie (Swansea)
Távozott: André Zambo Anguissa (Napoli, kv., 15 000 000), Fábio Carvalho (Liverpool, 5 900 000), Cyrus Christie (szl.), Fabri (szl.), Michael Hector (szl.), Alfie Mawson (Wycombe, i.), Jean Michaël Seri (Hull City, i.)
Kölcsönbe: Steven Sessegnon (Charlton Athletic), Rodrigo Muniz (Middlesbrough)
Kölcsönből vissza: Neco Williams (Liverpool)

LEEDS UNITED
Érkezett:
Brenden Aaronson (RB Salzburg, 32 840 000), Rasmus Kristensen (RB Salzburg, 13 000 000), Marc Roca (Bayern München, 12 000 000), Darko Gyabi (Manchester City U23, 5 800 000), Tyler Adams (RB Leipzig, 17 000 000), Luis Sinisterra (Feyenoord, 25 000 000), Joel Robles (Betis, i.)
Kölcsönből vissza: Mateusz Bogusz (Ibiza), Kiko Casilla (Elche), Hélder Costa (Valencia), Laurens De Bock (Zulte Waregem), Cody Drameh (Cardiff City), Ian Poveda (Blackburn)
Távozott: Laurens De Bock (Zulte Waregem, i.), Liam McCarron (Stoke City), Kalvin Phillips (Manchester City, 48 750 000), Raphinha (Barcelona, 58 000 000), Leif Davis (Ipswich Town, 1 200 000), Kiko Casilla (Elche, ingyen)
Kölcsönbe: Charlie Cresswell (Millwall), Tyler Roberts (Queens Park), Jamie Shackleton (Millwall), Hélder Costa (al-Ittihad)

LEICESTER CITY
Érkezett:
Alex Smithies (Cardiff City, i.)
Kölcsönből vissza:
Dennis Praet (Torino)
Távozott: Eldin Jakupovic (szl.), Kasper Schmeichel (Nice, 1 000 000)
Kölcsönbe:
Hamza Choudhury (Watford)
Kölcsönből vissza: Ademola Lookman (RB Leipzig)

LIVERPOOL FC
Érkezett:
Darwin Núnez (Benfica, 75 000 000), Fábio Carvalho (Fulham, 5 900 000), Calvin Ramsay (Aberdeen, 4 890 000)
Kölcsönből vissza: Sheyi Ojo (Millwall), Nathaniel Phillips (Bournemouth), Ben Woodburn (Hearts), Ben Davies (Sheffield United), Sepp van den Berg (Preston), Neco Williams (Fulham)
Távozott: Sadio Mané (Bayern München, 32 000 000), Minamino Takumi (Monaco, 15 000 000), Marko Grujics (Porto, kv., 9 000 000), Divock Origi (Milan, i.), Sheyi Ojo (Cardiff City, i.), Ben Woodburn (Preston, i.), Loris Karius (szl.), Neco Williams (Nottingham Forest, 20 000 000), Ben Davies (Rangers, 4 700 000)
Kölcsönbe: Conor Bradley (Bolton), Rhys Williams (Blackpool, k.)

MANCHESTER CITY
Érkezett:
Erling Haaland (Borussia Dortmund, 60 000 000), Stefan Ortega (Arminia Bielefeld, i.), Kalvin Phillips (Leeds, 48 750 000), Sergio Gómez (Anderlecht, 13 000 000)
Kölcsönből vissza: Nahuel Bustos (Girona), Ante Palaversa (Kortrijk), Marlos Moreno (Kortrijk), Filip Sztevanovics (Heerenveen), Arijanet Muric (Adana Demirspor), Daniel Arzani (Lommel), Itakura Ko (Schalke), Yangel Herrera (Espanyol), Julián Álvarez (River Plate), Taylor Harwood-Bellis (Stoke), Tommy Doyle (Cardiff City), Issa Kaboré (Troyes)
Távozott: Pedro Porro (Sporting CP, kv., 8 500 000), Fernandinho (Athletico Paranaense, i.), Gavin Bazunu (Southampton, 14 000 000), Itakura Ko (Mönchengladbach, 5 000 000), Gabriel Jesus (Arsenal, 52 200 000), Mesino Rjotaro (Gamba Oszaka, i.), Raheem Sterling (Chelsea, 56 200 000), Olekszandr Zincsenko (Arsenal, 35 000 000), Arijanet Muric (Burnley, 2 940 000), Daniel Arzani (Macarthur, i.), Nahuel Bustos (Sao Paulo, i.)
Kölcsönbe: Yangel Herrera (Girona), Diego Rosa (Vizela), Zack Steffen (Middlesbrough), Issa Kaboré (Marseille)

MANCHESTER UNITED
Érkezett:
Tyrell Malacia (Feyenoord, 15 000 000), Christian Eriksen (Brentford, i.), Lisandro Martínez (Ajax, 57 370 000), Casemiro (Real Madrid, 70 650 000)
Kölcsönből vissza: Tahith Chong (Birmingham City), Facundo Pellistri (Alavés), Andreas Pereira (Flamengo), Axel Tuanzebe (Napoli), Anthony Martial (Sevilla), Teden Mengi (Birmingham City), Amad Diallo (Rangers), Brandon Williams (Norwich City), James Garner (Nottingham), Donny van de Beek (Everton)
Távozott: Nemanja Matics (Roma, i.), Edinson Cavani (szl.), Lee Grant (visszavonult), Paul Pogba (Juventus, i.), Juan Mata (szl.), Andreas Pereira (Fulham, 9 500 000), Jesse Lingard (Nottingham Forest, i.)
Kölcsönbe: Alex Telles (Sevilla), Dean Henderson (Nottingham), Álvaro Fernandez (Preston)

NEWCASTLE UNITED
Érkezett:
Sven Botman (Lille, 37 000 000), Matt Targett (Aston Villa, 17 500 000), Nick Pope (Burnley, 11 500 000), Elliot Anderson (Newcastle United U23)
Kölcsönből vissza: Matty Longstaff (Mansfield), Freddie Woodman (Bournemouth)
Távozott: Freddie Woodman (Preston), Dwight Gayle (Stoke City, i.)
Kölcsönbe: Isaac Hayden (Norwich City), Ciaran Clark (Sheffield United), Jeff Hendrick (Reading), Jeff Hendrick (Queens Park)

NOTTINGHAM FOREST
Érkezett:
Taiwo Awoniyi (Union Berlin, 20 500 000), Giulian Biancone (Troyes, 10 000 000), Moussa Niakhaté (Mainz, 10 000 000), Omar Richards (Bayern München, 8 500 000), Neco Williams (Liverpool, 20 000 000), Wayne Hennessey (Burnley, i.), Brandon Aguilera (Alajuelense, 950 000), Jesse Lingard (Manchester United, i.), Lewis O'Brien (Huddersfield, 5 900 000), Harry Toffolo (Huddersfield, 5 900 000), Orel Mangala (VfB Stuttgart, 13 000 000), Morgan Gibbs-White (Wolverhampton, 29 500 000), Remo Freuler (Atalanta, 9 000 000), Cheikhou Kouyaté (Crystal Palace, i.), Emmanuel Dennis (Watford, 14 800 000)
Kölcsönbe: Dean Henderson (Manchester United)
Kölcsönből vissza: Nikolas Ioannou (Como), Nuno Da Costa (Caen), Carl Jenkinson (Melbourne City), Harry Arter (Notts County), Lyle Taylor (Birmingham City)
Távozott: Tobias Figueiredo (Hull City, i.), Carl Jenkinson (Newcastle Jets, i.), Gaëtan Bong (szl.), Lewis Grabban (szerződését felbontották), Brice Samba (Lens, 5 000 000), Nikolas Ioannou (Como), Xande Silva (Dijon), Joe Lolley (Sydney)
Kölcsönbe: Ethan Horvath (Luton Town), Jonathan Panzo (Coventry City), Brandon Aguilera (Alajuelense), Braian Ojeda (Real Salt Lake City), Nuno Da Costa (Auxerre), Richie Laryea (Toronto)
Kölcsönből vissza: Djed Spence (Middlesbrough), James Garner (Manchester United), Philip Zinckernagel (Watford), Max Lowe (Sheffield United), Keinan Davis (Aston Villa)

SOUTHAMPTON FC
Érkezett:
Gavin Bazunu (Manchester City U23, 14 000 000), Armel Bella-Kotchap (Bochum, 10 000 000), Mateusz Lis (Altay, i.), Roméo Lavia (Manchester City U23, 12 300 000), Joe Aribo (Rangers, 7 100 000), Sékou Mara (Bordeaux, 13 000 000)
Kölcsönből vissza: Dan N'Lundulu (Cheltenham)
Távozott: Fraser Forster (Tottenham, i.), Shane Long (Reading, i.), Harry Lewis (Bradford, i.)
Kölcsönbe: Dan N'Lundulu (Cheltenham), Will Smallbone (Stoke City), Nathan Tella (Burnley)
Kölcsönből vissza: Armando Broja (Chelsea U23)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:
Yves Bissouma (Brighton, 29 200 000), Ivan Perisic (Inter, i.), Fraser Forster (Southampton, i.), Richarlison (Everton, 58 000 000), Djed Spence (Middlesbrough, 14 700 000), Destiny Udogie (Udinese, 18 000 000)
Kölcsönbe: Clément Lenglet (Barcelona)
Kölcsönből vissza: Pape Sarr (Metz), Tanguy Ndombélé (Olympique Lyon), Bryan Gil (Valencia), Giovani Lo Celso (Villarreal), Jack Clarke (Sunderland), Alfie Whiteman (Degerfors)
Távozott: Cameron Carter-Vickers (Celtic, kv., 7 000 000), Steven Bergwijn (Ajax, 31 250 000), Jack Clarke (Sunderland)
Kölcsönbe: Joe Rodon (Rennes), Tanguy Ndombélé (Napoli, 500 000), Destiny Udogie (Udinese), Giovani Lo Celso (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Pierluigi Gollini (Atalanta)

WEST HAM UNITED
Érkezett:
Najef Agerd (Rennes, 35 000 000), Alphonse Areola (PSG, kv., 9 300 000), Flynn Downes (Swansea, 10 650 000), Gianluca Scamacca (Sassuolo, 36 000 000), Nathan Trott (West Ham United U23), Maxwel Cornet (Burnley, 20 700 000), Thilo Kehrer (PSG, 12 000 000)
Távozott: Ryan Fredericks (Bournemouth, i.), Mark Noble (visszavonult), Andrij Jarmolenko (al-Ain, i.), David Martin (szl.), Issa Diop (Fulham, 17 800 000)
Kölcsönbe: Arthur Masuaku (Besiktas), Nikola Vlasic (Torino), Nathan Trott (Vejle)
Kölcsönből vissza: Alex Král (Szpartak Moszkva)

WOLVERHAMPTON WANDERERS
Érkezett: Hvang Hi Csan (RB Leipzig, kv., 16 700 000), Nathan Collins (Burnley, 24 300 000), Goncalo Guedes (Valencia, 32 600 000), Matheus Nunes (Sporting CP, 45 000 000)
Kölcsönből vissza: Patrick Cutrone (Empoli), Adama Traoré (Barcelona), Morgan Gibbs-White (Sheffield United), Leonardo Campana (Inter Miami), Bruno Jordao (Grasshopper), Dzsong Szang Bin (Grasshoppers), Léo Bonatini (Grasshoppers)
Távozott: Rúben Vinagre (Sporting CP, kv., 10 000 000), Marcal (Botafogo, i.), Romain Szaissz (Besiktas, i.), John Ruddy (Birmingham City, i.), Morgan Gibbs-White (Nottingham, 29 500 000)
Kölcsönbe: Ki-Jana Hoever (PSV), Ryan Giles (Middlesbrough), Fábio Silva (Anderlecht), Conor Coady (Everton)
Kölcsönből vissza: Francisco Trincao (Barcelona)

Lezárva szerda délben.

2022.09.09 00:12:49

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Bajnokcsapatainkat előselejtezős fordulók során át előszobáztatják a BL-ben, míg a sajátjaik akkor is automatikusan a főtáblán kezdik, ha nem is bajnokok.

2022.09.06 10:00:55

Angol labdarúgás SMAHULYA ÁDÁM

Súlyos betegsége miatt csaknem abbahagyta, ma ő a világ egyik legjobb védekező középpályása.

2022.09.05 12:49:14

Angol labdarúgás NAGY ZSOLT

Látványos fejlődési pályára állt a Newcastle United, amióta szaúd-arábiai kézbe került.

2022.09.04 16:09:24

Angol labdarúgás CSELŐTEI MÁRK

Antony góllal debütált, és bár Saka utána egyenlített, kettővel nyertek a manchesteriek.