Az Arsenal szerződtetné Vinícius Júniort a Real Madridból – sajtóhír

A brazil távozhat, az elefántcsontparti érkezhet. A The Athletic cikke szerint az angol bajnok Arsenal fontolgatja Vinícius Júnior szerződtetését, míg spanyol lapok szerint a Real Madrid Yan Diomandét szemelte ki a helyére.
Bár hivatalos megkeresés egyelőre nincs, a londoniak a nyáron szeretnék megszerezni a 26 éves, 54-szeres brazil válogatott szélsőt, ő az első számú kiszemeltjük. Az As információja szerint hétfőn tér vissza a madridi edzőközpontba rövid nyári vakációjáról, utána tárgyal a klubbal a szerződéshosszabbításról. Jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig érvényes, vagyis jelen állás szerint egy év múlva ingyen távozhat, most viszont még jelentős összeget kérhet érte a klub.
Noha állítólag maradna Madridban, az anyagi feltételekről nem sikerült megegyezni, egyik fél sem hajlandó engedni. Márpedig a spanyol lapok szerint ha nem hosszabbít, a vezérkar mindenképpen eladná a nyáron. A Marca úgy tudja, az ügynökei már a Liverpoolnál is bejelentkeztek – hiába.
Mindeközben arról hallani, hogy Real Madrid felvette a kapcsolatot az RB Leipziggel Yan Diomandé megszerzése érdekében. A 19 éves elefántcsontparti szélső iránt a PSG, a Manchester City és a Liverpool is érdeklődik, így szinte biztos, hogy távozik Németországból. A lipcseiek a Bild és az As cikke szerint visszautasították a spanyolok százmillió eurós ajánlatát, akik 120 millióért szerezhetik meg a tehetséges támadót.
A két játékos ügye pedig összefügghet. A Mundo Deportivo rávilágított, mindkettejüket a Roc Nation Sports menedzseriroda képviseli, így aligha véletlen, hogy szombaton lett vezető téma a spanyol sportsajtóban a két játékos esetleges klubváltása.
Ahogyan arról beszámoltuk, a Real Madrid augusztus 8-án a Ferencvárossal játszik felkészülési mérkőzést a Groupama Arénában, és meglehet, akkor már nem Vinícius Júnior, hanem Yan Diomandé próbálja kicselezni a védőket.









