Angol Ligakupa: Jövőre visszatérünk! – Guardiola

2021.10.28. 10:22
null
Guardiola szerint nagyszerű csapat a West Ham (Fotó: AFP)
Mint ismert, a címvédő Manchester City tizenegyespárbajban alulmaradt a West Ham Uniteddel szemben az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében. Habár a vereséget mindig nehéz elfogadni, a manchesteriek menedzsere, Pep Guardiola szerint csapata tisztesen helytállt.

 

Amióta Pep Guardiola a Manchester City menedzsere, csapata mindössze két vereséget szenvedett 27 angol Ligakupa-meccséből, s csak egyszer, éppen szerdán kapott ki tizenegyesekkel. A spanyol szakember szerint játékosai több tanulságot is levonhatnak az eddigi elképesztő szériából – a kupasorozatban legutóbb 2016 októberében kaptak ki a városi rivális MU-tól, s a 2017–2018-as kiírással kezdődően egymást követő négy idényben is a magasba emelhették a serleget –, valamint a tegnapi teljesítményből.

„Egy hihetetlen sorozat szakadt meg, de legalább »szépen haltunk meg«. Jól játszottunk egy mélyen védekező csapat ellen, amely jobbnak bizonyult a tizenegyesrúgásokban. Jövőre visszatérünk – idézte Pep Guardiolát a Manchester City hivatalos oldala. A tréner nem győzte dicsérni az őket búcsúztató londoniakat. – Egyszerűen fantasztikusak. David Moyes személyében nagyszerű szakember irányítja őket. Játszottuk a saját játékunkat. Nem láttam a statisztikákat, de szerintem jó teljesítményt nyújtottunk.”

ANGOL LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ
West Ham United–Manchester City 0–0 – 11-esekkel 5–3

Burnley–Tottenham 0–1
(Lucas Moura 68.)
Leicester City–Brighton 2–2 (Barnes 6., Lookman 45+5., ill. Webster 45+3., Mwepu 71.) – 11-esekkel 4–2
Preston (II.)–Liverpool 0–2 (Minamino 62., Origi 84.)
Stoke (II.)–Brentford 1–2 (Sawyers 57., ill. Canos 22., Toney 40.)
West Ham United–Manchester City 0–0 – 11-esekkel 5–3
Kedd
Arsenal–Leeds United 2–0
(Chambers 55., Nketiah 69.)
Chelsea–Southampton 1–1 (Havertz 44., ill. Ché Adams 47.) – 11-esekkel 4–3
QPR (II.)–Sunderland (III.) 0–0 – 11-esekkel 1–3

Legfrissebb hírek

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38

„Ma többet sírtam, mint az egész eddigi életemben” – Szalah érzelmesen búcsúzott az Anfieldtől

Angol labdarúgás
2026.05.25. 08:23

Tóth Alex 57 percet kapott az El-be jutó Bournemouthban, benn maradt a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.05.24. 19:13

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.18. 22:57

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
2026.05.18. 14:07

Az Arsenalnak szabad azt, amit más csapatnak nem? Berágtak a játékvezetőre a West Hamnél

Angol labdarúgás
2026.05.11. 09:45

Trossard és a VAR volt a megmentő, nyert az Arsenal a West Ham otthonában

Angol labdarúgás
2026.05.10. 19:34
Ezek is érdekelhetik