Nyert a Manchester City, ezzel 200 nap után lelökte a Premier League-tabella éléről az Arsenalt

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2026.04.22. 23:00
Erling Haaland ezúttal is beköszönt (Fotó: Getty Images)
A Manchester City 1–0-ra legyőzte a Burnleyt a Premier League 34. fordulójának szerdai játéknapján, ezzel meccsszámban, pontszámban és gólkülönbségben is utolérte az Arsenalt a tabella élén, sőt, a szerzett gólok miatt meg is előzte.

 

Múlt vasárnap ugyan megnyerte az „aranycsatát” az Arsenal ellen, de ezzel még nem került közvetlen közel a bajnoki címhez, csak elképesztően élessé tette a Premier League-hajrát a Manchester City, amely úgy lépett pályára szerdán a Burnley ellen, hogy tudta, győzelem esetén nemcsak meccsszámban, pontokban is utoléri, így még meg is előzheti a legnagyobb riválisát.

Pep Guardiola csapata nem is tétlenkedett, az 5. percben Jérémy Doku ugratta ki Erling Haalandot, aki tőle jól megszokott módon végignyargalt az ellenfél térfelén, majd higgadt befejezést választott (1–0). Nem sokkal később máris egyenlíthetett volna a Burnley, de a helyzete kimaradt a City kapuja előtt, ezután pedig már a vendégek kontrollálták a játékrészt.

A második játékrészben a City 15 lövést és 1.61-es xG-t hozott össze, ellenfele gyakorlatilag veszélytelen volt, de nem született újabb gól, 0–1 lett a vége. Ezzel a Burnley matematikailag is kiesett az élvonalból.

A Manchester City ugyanúgy 70 pontos, mint az Arsenal, a gólkülönbsége is +37-es, de több szerzett góllal (66 a 63-mal szemben) átvette a vezetést a tabellán. Az „ágyúsok” a 7. forduló szombati játéknapja óta, vagyis kereken 200 napja álltak az élen, most azonban már csak üldözők, még ha szoros is a verseny. A bajnokságból összesen öt forduló van hátra, a City lépéselőnyben, a sorsolása azonban nehezebb, még az Aston Villával, a Bournemouthszal és az Evertonnal is játszik, míg az Arsenalnak nem lesz olyan ellenfele, amely a 12. helynél előrébb állna. Ez alapján a londoniak vannak kedvezőbb helyzetben – de ha a sérülteket és a mentális állapotot is figyelembe vesszük, már egészen más a helyzet... 

A játéknap másik mérkőzésén a Bournemouth az elmúlt időszakban formába lendülő Leeds Unitedet fogadta. Tóth Alex nem kezdett, de a 91. percben beállt csereként. A vezetést a 60. percben szerezték meg a hazaiak, majd egy öngólból ugyan egyenlített a Leeds, de Rayan találatával a 86. percben újra előnybe került a Bournemouth. Úgy tűnt, be is húzza a meccset, ám a 97. percben jött a dráma: Sean Longstaff egyenlített. Tóth csapata 34 meccs után a Chelsea-t megelőzve feljött a tabella hetedik helyére. Akár még a BL-főtábla sem elérhetetlen cél Andoni Iraola csapata számára, mindenesetre az európai kupaszereplés jelentős közelségben van.

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ, előrehozott mérkőzések
AFC Bournemouth–Leeds United 2–2 (Kroupi 60., Rayan 86., ill. Hill 68. – öngól, Longstaff 90+7.)
Burnley–Manchester City 0–1 (Haaland 5.)

1. Manchester City33217566–29+37 70 
2. Arsenal33217563–26+37 70 
3. Manchester United331610758–45+13 58 
4. Aston Villa33177947–41+6 58 
5. Liverpool331671054–43+11 55 
6. Brighton & Hove Albion3413111048–39+9 50 
7. Bournemouth341116752–5249 
8. Chelsea341391253–45+8 48 
9. Brentford331391148–44+4 48 
10. Everton331381240–39+1 47 
11. Sunderland3312101136–40–4 46 
12. Fulham331361443–46–3 45 
13. Crystal Palace3211101135–36–1 43 
14. Newcastle331261546–49–3 42 
15. Leeds United349131244–51–7 40 
16. Nottingham Forest33991536–45–9 36 
17. West Ham33891640–57–17 33 
18. Tottenham337101642–53–11 31 
19. Burnley34482234–68–34 20 
20. Wolverhampton33382224–61–37 17 
az állás

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Varga Barnabás góljával vezet az AEK

Légiósok
3 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
56 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
2 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
5 órája

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
22 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
22 órája

Sallai összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek, de a Galatasaray így is kiharcolta a győzelmet – videó

Légiósok
23 órája

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:05