Elrontják a futballt? – Cselőtei Márk publicisztikája

Jelentős változáson megy keresztül a labdarúgás az utóbbi hónapokban, legalábbis a játék legmagasabb szintjén, de az irány keveseknek tetszik. A kérdés csak az, lehet-e rajta változtatni, vissza lehet-e még fordítani a folyamatokat? Nem ritka, hogy a játékot megváltoztató szemléleteket, taktikai megújulásokat, hosszú éveken át fennmaradó taktikai variációs alapgondolatokat a közvélemény egyetlen csapathoz vagy edzőhöz köti később – ilyen a pozíciós futballjával a csúcsfutballt hosszú időre uralma alá hajtó, 2010-es évek eleji Barcelona és Pep Guardiola –, s nincs ez másképp most sem, egyértelműen megvan a „hibás”, akire ujjal lehet mutogatni, Mikel Arteta és az Arsenal.

Miközben hosszú hónapok óta az élen áll, s a Bajnokok Ligája-alapszakaszt hibátlanul, nyolcból nyolc győzelemmel zárta, még mindig nem nyugodhat meg idény végi sikerességét illetően a Premier League-trófea után hosszú évek óta sóvárgó Arsenal, hiszen 29 fordulót követően a vesztett pontokat tekintve még mindig csak négypontos előnye van az angol élvonalban a Manchester City előtt, amellyel még egy alkalommal összecsap az évadban, ráadásul idegenben. Ennek ellenére a csapat gyakorlatilag össztűz alatt áll, főleg az utóbbi hetekben, Mikel Arteta legénységét rengeteg kritika éri szakmán belül a klub játékfilozófiája miatt. 

Nézzük a tényeket: az Arsenalé évek óta a világ legjobb, legstabilabb – és nem, egyáltalán nem szükséges az egyik kitétel – védelme, amely minőségét és mélységét tekintve is rettegést vált ki az ellenfelekből, van emellett jól felismerhető, sokszor unalmasnak titulált, pozíciós futballra épülő alapjátéka, amelynek volt és van is problémája a befejezések hatékonyságával. Ezzel az összképpel áll harcban a keret évek óta a Premier League-címért (a legutóbb a BL-ben is összejött az elődöntő), de a végén mindig hiányzik, hiányzott valami. Talán éppen ezért döntött úgy az Arsenal, hogy ráfekszik a játéknak olyan aspektusára, amely emberemlékezet óta létezik, a benne rejlő potenciál még sincs maximalizálva: ezek a rögzített helyzetek. 

Félreértés ne essék, az Arsenal nem a 2025–2026-os idényben lett egyeduralkodó a bedobások, szabadrúgások, szögletek kiaknázásában, évek óta épít ezekre a játékelemekre, a francia-német „pontrúgáspápa”, Nicolas Jover már 2021 óta a klubban tevékenykedik, előtte a Manchester Citynél és a Brentfordnál dolgozott, de munkássága gyümölcsét egyértelműen itt, az Arsenalnál aratja le úgy, hogy Mikel Arteta szabad kezet ad neki minden „rögzített szituációban”. A Premier League-ben már a múlt idényt tekintve is egyeduralkodó volt az Arsenal a pontrúgások adta előnyök kihasználásában, egy éve ilyenkor, 2025 márciusában 12 rögzített helyzetből szerzett gólnál (a tizenegyeseket leszámítva) tartott, amivel vezette a bajnokságot a vonatkozó rangsorban, de ezt alaposan megfejelte a mostani évadra. Az „ágyúsok” jelenleg a büntetőket is beleértve 22, azok nélkül 19 gólt szereztek bedobást, szabadrúgást vagy szögletet követően, ami amellett, hogy hatalmas növekedés az előző idényhez képest, messze a legjobb mutató – a második Newcastle öttel, a harmadik helyen holtversenyben lévő csapatok hattal vannak lemaradva. Jóllehet azt, hogy ezzel a fegyverrel nemcsak az Arsenal él, hanem fejlődésével a teljes bajnokság „játékszabályait” átírta, jól mutatja, hogy a többi csapat miképp idomult hozzá: míg egy éve ilyenkor Mikel Arteta csapata 12 pontrúgásból szerzett góllal vezette a vonatkozó rangsort, most már hét olyan csapat van, amely a tizenegyeseket a képletből kivéve elérte ezt a számot. Óriási különbség… 

Azzal persze nincs gond, ha valaki olyan területet aknáz ki, amelyben bőven van még potenciál, ezzel minden mérkőzésen előnyösebb helyzetbe juttatva csapatát, de az egyszerűen tény, hogy a szurkolók, továbbá a szakértők, az újságírók, sőt még az edzők és a játékosok számára is elvesz a játék élvezeti értékéből. Az Arsenal továbbra is a stabil védekezésre, támadásban alapjátékára hagyatkozik, mellette mesterien használja ki a „rögzített szituációkat”, olykor olyan eszközökkel, amelyek súrolják – sokak szerint túl is lépik – a szabályos megmozdulások határait. Egy-egy meccsből rengeteg időt vesz el a pontrúgások vagy éppen bedobások előtti helyezkedésük, a szögleteknél pedig kosárlabdára hajazó módon zárják el az ellenfél kapusát egy-egy kijövetelnél, amit egyébként nemegyszer szabálytalannak is ítélnek a játékvezetők a BL alapszakaszában, de e tekintetben a PL-ben elnézőbbek. Előbbire jó példa, hogy a legutóbbi, Brighton elleni bajnokiján az Opta adatai szerint összesen 30 percet és 51 másodpercet (!) vett el a meccsből az, hogy az Arsenal újraindítsa a játékot, tehát elvégezzen egy kirúgást, egy bedobást, egy szabadrúgást vagy egy szögletet. Bődületes, tarthatatlan idő. 

Nem véletlen, hogy az ügyben már a labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB is lépett, bejelentette, hogy júliustól szabálymódosítás lép életbe az időhúzást illetően, ami nem más, mint a bedobásokat és a kirúgásokat érintő visszaszámlálás. Ennek lényege, hogy ha a játékvezető úgy ítéli meg, hogy túl sokáig tart egy bedobás vagy kirúgás elvégzése, illetve a játékosok szándékosan késlekednek, öt másodpercig tartó vizuális visszaszámlálást indíthat. Ha az idő lejárta előtt nem folytatódik a játék, a labdát a rivális kapja meg, tehát a másik csapat jöhet bedobással, kirúgás esetén pedig szöglettel. Nem véletlen az sem, hogy az Arsenal által csúcsra járatott futballforradalom ellen az utóbbi hetekben többen is kritikus véleményt fogalmaztak meg a nemzetközi sportsajtóban. Az évadot pontrúgások tekintetében gyengén kezdő, azóta ebben nagyot előrelépő Liverpool vezetőedzője, Arne Slot azt mondta, hogy „ez a Premier League új valósága, amit el kell fogadnunk, de a szívem azt súgja, hogy ezek a mérkőzések már nem élvezetesek, nekem nem tetszenek. Nem tűnik úgy, hogy ez a folyamat megváltozna, sőt azon sem lepődnék meg, ha a megyei ligákban a tizenhat évesek is csak a pontrúgásokra koncentrálnának…”, de hasonló véleményen van a hollandok legendája, Ruud Gullit is: „Nem nézek több mérkőzést, mert nem ismerek rá a sportágunkra. Láttam az Arsenal–Chelsea meccset, borzalom volt! Azt kellett nézni, ahogy a játékosok erőlködnek a szögletekért és a bedobásokért. A labdaszedők meg törölközővel a kezükben szaladgáltak…”

A cél szentesíti az eszközt, tartja a régi mondás, márpedig az Arsenalt, Mikel Artetát és az »ágyúsok« szurkolóit nem érdekli majd, ha az idény végén úgy nyeri meg a csapat a Premier League-et és a Bajnokok Ligáját is, hogy közben a játékstílusa, eszközei, futballforradalma nem kívánatos a közvélemény számára, mégis: többről van szó. A trend létezik, lehet, hogy tudjuk, honnan indult, de már nem csak egy együttes alkalmazza mesteri szinten, sokan másolják, mert muszáj nekik, ha versenyképesek akarnak maradni. A változás egyelőre csak a Premier League-ben látványos, erre az idényre kifejezetten szembetűnő, de szépen lassan ezt a sorozatmintát láthatjuk majd a La Ligában, a Bundesligában, a Serie A-ban és aztán a többi, kevésbé erős élvonalbeli bajnokságban is? Ha igen, jól tudjuk, ez a „divat” is elmúlik egyszer, hiszen a futball változása és fejlődése nem egyenletes, sokkal inkább ciklikus, de az biztos, hogy amilyen irányba most haladunk, az az egyszeri szurkolónak kevéssé élvezetes. 

Magam a fejlődés, a taktikai megújulások, a futballforradalmak híve vagyok, így ezt a játékelemet sem vetem meg annyira, mint a közvélemény, de a meccsek élvezeti értékéből rengeteget elvesz, így ha a fejlődés tovább gyűrűzik a „rögzített szituációk” tekintetében – márpedig tovább fog –, az IFAB-nak újra lépnie kell, akár erélyesebb módosításokat is bevetve. Aki látta a Gullit által is emlegetett Arsenal–Chelsea PL-bajnokit, pontosan tudja, miről beszélek. Csúcsfutball ez, csak nem abban a formában, ahogy azt elvárnánk, az „én nem ilyen lovat akartam” klasszikus esete.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!