Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.08.24. 17:02
null
Szinte felrobbant a Hill Dickinson Stadion ennél a gólörömnél (Fotó: Getty Images)
Boldoggá tette az új stadionba kilátogató szurkolóit az Everton labdarúgócsapata, amely kétgólos sikert aratott a Brighton& Hove Albion felett a Premier League 2. fordulójában vasárnap. Ezzel egy időben a Crystal Palace és a Nottingham Forest ikszelt egymással.

Crystal Palace–Nottingham Forest 1–1

Nem sikerült megszereznie első bajnoki győzelmét a Community Shield-győztes Crystal Palace-nak, amely a Nottingham Forestet fogadta. Bár Oliver Glasner együttese az első félidőben Ismaila Sarr góljával  vezetést szerzett, a fordulást követően Callum Hudson-Odoi egyenlített, később pedig már nem esett gól.


Everton–Brighton & Hove Albion 2–0

Első tétmérkőzését játszotta új otthonában, a Hill Dickinson Stadionban az Everton, amely a nyitó fordulóhoz képest teljesen más arcát mutatta. A mérkőzés elsősorban Jack Grealish teljesítményéről marad emlékezetes, aki mindkét játékrészben előkészített egy-egy találatot: Iliman Ndiaye és James Garner is a Manchester City kölcsönjátékosának passzából volt eredményes. Az ellenfél, a Brighton előbb az egyenlítéshez, később a szépítéshez is közel állt, ám Mitoma Kaoru a lécet trafálta telibe, Danny Welbeck büntetőjét pedig kivédte Jordan Pickford.


LABDARÚGÁS
ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Crystal Palace–Nottingham Forest 1–1 (I. Sarr 37., ill. Hudson-Odoi 57.)
Everton–Brighton & Hove Albion 2–0 (Ndiaye 23., Garner 52.)
Később
17.30: Fulham–Manchester United (Tv: Spíler1)
HÉTFŐI PROGRAM
21.00: Newcastle United–Liverpool FC (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Arsenal–Leeds United 5–0 (Timber 34., 56., Saka 45+1., Gyökeres 48., 90+5. – a másodikat 11-esből)
AFC Bournemouth–Wolverhampton Wanderers 1–0 (Tavernier 4.)
Kiállítva: Toti Gomes (49., Wolverhampton)
Brentford–Aston Villa 1–0 (Ouattara 13.)
Burnley–Sunderland 2–0 (Cullen 47., J. Anthony 88.)
Manchester City–Tottenham Hotspur 0–2 (B. Johnson 35., Palhinha 45+2.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
West Ham United–Chelsea 1–5 (Paquetá 6., ill. Joao Pedro 15., Pedro Neto 23., E. Fernández 34., M. Caicedo 54., T. Chalobah 58.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Arsenal

2

2

6–0

+6

6

  2. Tottenham

2

2

5–0

+5

6

  3. Chelsea

2

1

1

5–1

+4

4

  4. Nottingham Forest

2

1

1

4–2

+2

4

  5. Manchester City

2

1

1

4–2

+2

3

      Liverpool

1

1

4–2

+2

3

  7. Sunderland

2

1

1

3–2

+1

3

  8. Everton

2

1

1

2–1

+1

3

  9. AFC Bournemouth

2

1

1

3–4

–1

3

10. Burnley

2

1

1

2–3

–1

3

10. Brentford

2

1

1

2–3

–1

3

12. Leeds United

2

1

1

1–5

–4

3

13. Crystal Palace

2

2

1–1

0

2

14. Fulham

1

1

1–1

0

1

15. Newcastle

1

1

0–0

0

1

16. Aston Villa

2

1

1

0–1

–1

1

17. Brighton & Hove Albion

2

1

1

1–3

–2

1

18. Manchester United

1

1

0–1

–1

0

19. Wolverhampton

2

2

0–5

–5

0

20. West Ham United

2

2

1–8

–7

0

 

 

Legfrissebb hírek

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
9 órája

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
19 órája

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
22 órája

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
22 órája

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:14

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:07

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:32

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07
Ezek is érdekelhetik