Címlapsztori: angol csillag ragyog a horizonton

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.11.04. 07:36
null
Csak lazán: a nyáron igazolt futballista gyorsan beilleszkedett, és egyből húzóemberré tudott válni a Real Madridban (FOTÓ: REUTERS)
A Real Madridban kiválóan teljesítő Jude Bellingham valósággal berobbant Spanyolországban. A nyáron a Dortmundtól érkező húszéves angol középpályás a királyiak legjobbja az idényben, fontos góljai mellett érett gondolkodása is a mezőny fölé emeli.


RÓLA BESZÉL A FUTBALLVILÁG. A Real Madrid a nyáron 103 millió euróért szerződtette a Borussia Dortmundtól Jude Bellinghamet, s mostanra kiderült: minden centet megért a 20 éves angol középpályás. Gólt szerzett az első La Liga-mérkőzésén, az első Bajnokok Ligája-találkozóján és az első el Clásicóján is, a madridi szurkolók máris imádják − de hogyan jutott el ilyen fiatalon a világ legnagyobb és leghíresebb klubjába?

Visszavonultatta a mezét a Birmingham

Jude Bellingham a Birminghamtől nyugatra fekvő városban, Stourbridge-ben született és nőtt fel, majd egészen fiatalon a többek között az édesapja által alapított Stourbridge Juniors nevű csapatban nevelkedett. Több interjújában elmondta, hogy milyen jól érezte magát gyerekként, amikor az édesapjával együtt edzhetett. Phil Wooldridge, az egyik nevelőedzője a BBC-nek elmondta, kissrácként nem izgatta túlzottan a futball.

„Négyéves korában találkoztam vele, jól emlékszem, nem érdekelte a focilabda. Eltelt egy kis idő, amíg bekerült a labdarúgás világába, nála ez nem napok, hanem hónapok, évek kérdése volt. Aztán amikor rákattant, nem volt megállás.”

Ezt Jude Bellingham is megerősítette, aki a L’Équipe-nek adott interjújában elmondta, gyerekként inkább az édesanyjának készített virágokból karkötőket, mint hogy belerúgott volna a labdába. Az általános iskolát azonban már úgy kezdte, hogy tudta: profi labdarúgó akar lenni. Nem töltötte be még a nyolcadik életévét, amikor csatlakozott a Birmingham City akadémiájához.

Az angol játékost Németországban sem tudták féken tartani (FOTÓ: GETTY IMAGES)
Az angol játékost Németországban sem tudták féken tartani (FOTÓ: GETTY IMAGES)

 

„Mindig nagyon motivált volt, tudta, hova akar eljutni – mondta a BBC-nek Mike Dodds, Jude Bellingham utánpótlásedzője, aki jelenleg a Sunderland másodedzője. – Tizenhat évesen láttam őt játszani a Championshipben, leültem, és azt gondoltam, ez a fiú más, mint a többi. Már akkor kitűnt a képességeivel.”

A bámulatos tehetségként kezelt srác hamar bekerült a Birmingham felnőttcsapatába, és a klub valaha volt legfiatalabb játékosaként, 16 évesen és 38 naposan 2019. augusztus 6-án be is mutatkozott. Bár kezdőként 81 percet játszott, sok sikerélménye nem volt, mert a Birmingham 3–0-ra kikapott a Ligakupában a Portsmouthtól. Ám három héttel később hazai pályán kiválóan sikerült az első meccse, csereként beállva győztes gólt szerzett. Aztán a következő fordulóban is három pontot érő gólt jegyzett a Charlton ellen ­(1–0), s akkora hatást gyakorolt, hogy egy idény után (44 tétmérkőzést játszva) 2020 júliusában 30.15 millió euróért átigazolta a Borussia Dortmund. Sokakat meglepett a döntés, de a Birmingham City visszavonultatta az akkor 17 éves futballista 22-es számú mezét, mondván, a szurkolók mindig emlékezzenek Jude Bellinghamre, aki inspirálja a fiatal játékosokat a klub akadémiáján.

A Dortmund legfiatalabb csapatkapitánya

Habár többek között a Chelsea, a Manchester United és a Bayern München is kiszemelte, a Borussia Dortmundot választotta. A fekete-sárgák fiatal kora ellenére megfelelő mennyiségű játékidőt ajánlottak neki, s ezzel a többi klub nem tudott versenyezni. Sokan kételkedtek abban, hogy ilyen fiatalon képes lesz-e gyorsan beilleszkedni egy új ország új klubjába, ám Bellingham megmutatta a kétkedőknek: megállja a helyét a Bundesligában. Már a bemutatkozása is remekül sikerült, 2020. szeptember 14-én a Német Kupában gólt szerzett a Duisburg elleni 5–0-s győzelem alkalmával. Öt nappal később a Bundesligában is kiválóan nyitott, gólpasszt jegyzett a Borussia Mönchengladbach ellen (3–0).

Tipikus kép Madridból: Jude Bellingham ünnepel, miközben a lelátón a szurkolók őt éltetik (FOTÓ: AFP)
Tipikus kép Madridból: Jude Bellingham ünnepel, miközben a lelátón a szurkolók őt éltetik (FOTÓ: AFP)

Ez a Dortmund tele volt fiatal üstökössel, ekkoriban Erling Haaland és Jadon Sancho is ott futballozott, és Bellingham vezetői képességei ebből a csapatból is kitűntek, így 2022. október 1-jén a Köln ellen (2–3) 19 évesen először viselte a csapatkapitányi karszalagot, ezzel a klub legfiatalabb kapitánya lett.
Kiderült, érdemes volt Angliát elhagyva a Dortmundba szerződnie. A német együttes mindig megadja a lehetőséget a fiataloknak, akik Európa egyik topbajnokságában játszhatnak hétről hétre, nem mellesleg a Bajnokok Ligájában is próbára tehetik tudásukat.

Dortmundban három vezetőedző irányításával játszott (Edin Terzic, Lucien Favre, Marco Rose), valamennyinél a csapat húzóembere volt, 2020−2021-ben megnyerte a Német Kupát, majd utolsó németországi idényében megválasztották az év játékosának.

„Jól emlékszem, amikor Dortmundba igazoltam, választhattam volna más klubot is – mondta a L’Équipe-nek Jude Bellingham. – Ám mondtam a családomnak, hogy ez az én döntésem, ne is beszéljünk más klubokról, csak a Borussiáról. Nehéz volt fiatalon alkalmazkodni egy új országhoz és egy új kultúrához, az emberek mindenütt felismertek, nem volt könnyű. De megpróbáltam minél hamarabb beilleszkedni, és amint ez megtörtént, minden simán ment. Sokat köszönhetek a csapattársaimnak, mindig mindenben számíthattam rájuk.”

Már dalba foglalták a nevét a Realnál

Mindenki tényként kezelte, hogy a nyáron távozik, csak az volt a kérdés, hova. Sokáig a Manchester City, illetve a Liverpool tűnt befutónak, ám a Real Madridban kötött ki. A spanyol gigász 103 millió eurót fizetett érte a Dortmundnak, s biztosak lehetünk benne, nem bánta meg Florentino Pérez elnök az angol csillag leigazolását.

Valósággal berobbant Madridba, az első négy mérkőzésén öt gólt szerzett, köztük kétszer a hajrában győztes találatot (Celta Vigo 1–0, Getafe 2–1). A Bajnokok Ligájában a 94. percben szerzett győztes góllal mutatkozott be a Santiago Bernabéu Stadionban az Union Berlin ellen, s ugyancsak betalált a Napoli (3–2) és a Braga hálójába (2–1). Az október 28-i, Barcelona elleni el Clásicón is főszereplő volt: a második félidő közepén hatalmas bombagóllal kiegyenlített, majd a hosszabbításban győztes gólt szerzett az ősi rivális ellen. Nem véletlen, hogy nevét máris dalba foglalták a madridi szurkolók, s már minden találkozón felcsendül a Bernabéuban a Beatles nagy slágere, a Hey Jude.

„Amikor először hallottam a madridi szurkolókat a Hey Jude-ot énekelni, libabőrös lettem – mondta a klub oldalának Jude Bellingham. – Csak meg akartam állni, nézni őket, és hallgatni. Nem hittem el, elkezdett remegni a lábam. Tudom, hogy azért hoztak ide, hogy segítsem a csapatot, folytatni akarom a jó sorozatomat, és azt szeretném, hogy minden szurkolónk boldog legyen.”

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Sokszor lehet hallani olyan esetről, hogy egy-egy játékos csak azért játszik, mert eurómilliókat fizetett érte a klub, ám Jude Bellingham esetében erről szó sincs. Habár az angol válogatott középpályás érkezése feladta a leckét a csapat összeállításánál Carlo Ancelottinak, a Real Madrid vezetőedzőjének, a 64 éves olasz szakember nem meglepő módon megoldotta a feladatot. Külön-külön elbeszélgetett a sztárjaival, s volt bátorsága leültetni a kispadra az aranylabdás Luka Modricot és a világbajnok Toni Kroost azért, hogy Jude Bellingham mellett a többi fiatal kapjon helyet a Real Madrid gyémánt alakzatú középpályáján. Az angol mellett Aurélien Tchouaméni, Federico Valverde és Eduardo Camavinga alkotja Carlo Ancelotti középpályáját, de Toni Kroos egyre többször követel helyet magának a kezdőben, míg Luka Modric beállásával rendre feljavul a Real Madrid játéka.

„Még engem is meglepett – idézte a Marca Carlo Ancelottit, a Real Madrid vezetőedzőjét. – Még csak húszéves, ám úgy játszik, mintha már harminc lenne. Rendkívül erős személyiség, mindig az adott mérkőzésre koncentrál, minden szituáció­ban tudja, mit kell tennie, folyamatosan jó döntéseket hoz a pályán. Ez nagyon ritka egy húszéves futballistánál. Elképesztően tehetséges, kivételes adottságai vannak, erős és technikás.”

Legeredményesebb dortmundi idényében 14 gólt szerzett, a Real Madridban már most 13-nál jár, így nem vállalunk nagy kockázatot a kijelentéssel: minden bizonnyal ez lesz a legeredményesebb évada! Az idei párizsi Aranylabda-díjátadón a legtehetségesebbnek vélt Európában játszó 21 éven aluli labdarúgónak járó Raymond Kopa-díjat ő nyerte meg, s elég egyértelmű, hogy november 10-én megkapja a 2023-as Golden Boy-elismerést is.

Tomás Roncero, az As Real Madrid-rovatának főszerkesztője egyszerűen így jellemezte: „Nem kérdés, Bellinghamet megérintette a futballisten pálcája.”

És ki tudja még, hol van a csúcs számára…

De addig is boldogan dalolhatják a Hey Jude-ot a Bernabéuban a szurkolók.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik