Hey Jude – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2023.11.03. 23:38


REMEGETT A LÁBA és libabőrös lett. Így reagált Jude Bellingham, amikor a Getafe elleni győztes gólja
REMEGETT A LÁBA és libabőrös lett. Így reagált Jude Bellingham, amikor a Getafe elleni győztes gólja

Címlapsztori: angol csillag ragyog a horizonton

után a Santiago Bernabéu Stadionban több mint hatvanezren énekelték neki a Hey Jude című slágert, amelyet egyébként Paul McCartney John Lennon fiának, Juliannak írt 1968-ban. A dal azóta rendre felcsendül a Real Madrid szurkolóinál, miután a nyáron igazolt húszéves angol futballista eddig elképesztően teljesít, és ha így folytatja, akkor olyan ikonná válhat Madridban, mint Puskás Ferenc, Zinédine Zidane vagy Cristiano Ronaldo.

A legutóbbi, a Barcelona ellen győzelmet érő duplája után Szoboszlai Dominik is gratulált neki az Instagramon, míg korábban Jude Bellingham egy rakétát ábrázoló ikont küldött a magyar középpályás Leicester ellen lőtt bombagóljára reagálva. Kettejük között tehát jó a viszony, ám ennél sokkal fontosabb, hogy egyre inkább kezd kirajzolódni, kik lehetnek a következő évtized sztárfutballistái. A napokban az egyik Liverpoollal foglalkozó oldal azt írta, hogy Szoboszlai az egyik „Beatle” a csapatban. Nos, csavarva picit a gondolatmeneten, némi részrehajlással mondhatjuk azt is, hogy jelenleg a futballvilág négy „Beatle-je”, vagyis fiatal, népszerű sztárja Kylian Mbappé, Erling Haaland, Szoboszlai Dominik és persze Jude Bellingham.

Mellesleg utóbbi három a Bundesligából igazolt a jelenlegi csapatához, Haaland és Bellingham egyaránt a Dortmundban csiszolódott, míg a norvég csatár és a magyar középpályás korábban csapattársak voltak a Salzburgban. Talán ez sem véletlen. Ám ennél sokkal fontosabb az említett játékosok hozzáállása, elszántsága és önbizalma. Haaland gyakorlatilag gép, Mbappé már világbajnok, és a francia válogatott vezére, Szoboszlai Dominik pedig évekkel ezelőtt teljes komolysággal állította, hogy BL-t akar nyerni. Akkor sokan csak nevettek, ma már ez teljesen reális cél. Bellingham néhány nappal ezelőtt átvette a legtehetségesebbnek vélt Európában játszó 21 éven aluli labdarúgónak járó Raymond Kopa-díjat, majd azt mondta, hogy a következő öt évben ötször akarja megnyerni a BL-t, Európa-bajnok és világbajnok akar lenni. Komolyan gondolja, és hozzátette, hogy eleinte, gyerekként nem izgatta a futball, a versengés, a győzelem miatt szerette meg a labdarúgást. Mint mondta, amikor az anyukájának készített karkötőket vagy csak bújócskázott, akkor is mindig a legjobb akart lenni, a pályán pedig rendre megízlelheti a győzelem mámorát.

Azt pedig szinte csak ő tudja, milyen, amikor a világ egyik legnagyobb klubjának tábora a poptörténet egyik legnagyobb slágerét énekli a tiszteletére.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
12 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 0:31

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11