Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

„Mindenkivel elégedett vagyok, mindenki hozzátette a magáét, bár igaz, az utolsó húsz percben valamelyest visszaestünk – értékelte a mérkőzést José Mourinho a vasárnapi sajtótájékoztatón. – Nem mondanám, hogy leálltunk, de háromgólos előnyben egy csapat hajlamos lazítani a fegyelmen, lassítani egy kicsit. Kicsit felbomlott az addigi szervezettségünk, amely a letámadásunk, a rámenősségünk, az elöl történő labdaszerzéseink alapja volt. Ez a szervezettség egyre inkább jellemzi majd a csapatot, de normálisnak tartom, hogy egyelőre sem erőnlétben, sem mentálisan nem tartunk ott, hogy ezt kilencven percig bírjuk. Ebben javulnunk kell.”
Ha Real Madrid, akkor Aranylabda-várományosok… A portugál tréner a neki szegezett kérdésre adott válaszában utalt Kylian Mbappé 22 gólos vb-rekordjából fakadó „aranylabdás” érdemeire, de említést tett a Málaga ellen szintén a kapuba találó Jude Bellinghamről is.
„Korábban mondtam már, hogy Madridban több várományos is futballozik. Van közöttük egy, aki máris történelmet írt, véleményem szerint örökre szóló rekordot ért el. Nem látok senkit, aki a következő világbajnokságon vagy az azt követőn felülírhatja a rekordját, inkább ő lesz az, aki a máris megdönthetetlennek látszó csúcsot tovább javítja. Aztán ott van Jude is, aki hihetetlenül jó futballista. De önökkel ellentétben (akiket elsősorban az Aranylabda-várományosok érdekelnek) nekem más irányba kell haladnom, a csapat, az összes játékosom felé. Ott van például Camavinga, akit általában nem rajonganak körül, de most nagyszerű meccse volt. Aztán ott van Fede (Valverde), Bernardo (Silva), egy csomó sokra hivatott futballistánk van. És nekünk most a Betis elleni, nagyon nehéznek ígérkező meccs a legfontosabb – zárta rövidre ezt a kört Mourinho, aki a tájékoztató egy másik szakaszában is beszélt Bellinghamről. – Nemcsak a többiektől, hanem magától is a maximumot várja el. Ez tetszik nekem. És egyetértek vele, én sem szeretem, amikor kvázi második balhátvédként védekezik, amit amúgy nem egyszer láttam tőle. Például a legutóbbi idényben, a Benficával ki is használtuk ezt. Most másképp szervezzük a csapatjátékot, hogy komfortosabban érezze magát a pályán.”
S ha már Aranylabda-várományosok, adódik a következő kérdés: hogyan látja, megfér-e egy csárdában a sok tudás, megfelelő-e az összhang Bellingham, Vinícius és Mbappé között?
„Mindig is mondtam, hogy a nagyon jó futballisták együtt akarnak futballozni. Olyanokkal, akik ugyanannyit tudnak, akik ugyanolyan gyorsan gondolkodnak, hoznak döntést. És össze is kell illeniük. Még alá sem írtam Madridba, és már arról folyt a szó, hogy Mou ezt nem akarja a csapatában, azt nem akarja a csapatában, de a hármat együtt semmiképpen. Én meg azt mondom, hogy mindig a legjobbakat akarom, mindig, mindig. Láthatják, megvan köztük a megértés, tudnak együtt dolgozni. Például Arda góljánál Vini nem akart gólt rúgni, inkább a társának passzolt. Megölelik egymást, együtt ünnepelnek, együtt dolgoznak. Pillanatnyilag semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták.”

Vagyis boldognak látja a csapatát?
„Igen, de ez hosszú menet lesz. Nem egy hónapos küldetésen veszünk részt, hanem egy teljes idényre szólón. A játékosaimban igyekszem tudatosítani, hogy az elégedetlenséget, amit a kispadon ülve nyilvánvalóan éreznek, elsősorban nekik kell tudni kezelni. Én annyit tehetek, hogy minden egyes játékosomnak egyértelműen jelzem, hogy számítok rá, szükségem van rá, de a frusztráció jelentkezése végül elkerülhetetlen. Rajtuk múlik, mit kezdenek vele. Ma Trent játszott, Dumfries ült a padon. Cucurella játszott, Carreras kispadozott. Így megy ez egy olyan csapatnál, amelyiknél sok a kiváló labdarúgó.”
Kérdésre válaszolva a tréner hangsúlyozta, hogy nem tudja összehasonlítani a mostani és az előző idénybeli Real Madridot, mert nem volt alkalma rendszeresen nézni a csapatot a televízióban – igazából akkor figyelte alaposabban a madridiak játékát, amikor a Benfica edzőjeként fel kellett készülnie az egymás elleni BL-meccsekre.
„Amit biztosan tudok, hogy most is jönnek majd problémák. Vereségek is lesznek. A legutóbbi bajnoki idényben a Benficával nem kaptunk ki egyszer sem, de csak harmadikok lettünk, én pedig már most aláírnám azt az egy-két vereséget, ha cserébe mi lennénk a bajnokok. Lesz rossz időszakunk, éri majd sérülés fontos játékosunkat. Önöktől is jön majd a kritika, a drukkerek negatív reakciói sem maradnak el, na, nekünk akkor kell majd nagyon kiegyensúlyozottnak lenni, és nem engedni, hogy a negatív hullámok tönkretegyék az egész idényünket. Akkor lesz majd fontos, hogy a felépített csapategység kitartson, mert azon alapul a megoldás a nehéz pillanatokban.”
Szóba került a nyári nagy fogás, Yan Diomandé is, aki az eddigi három bajnoki mérkőzésen csak csere volt, és csupán 57 percet játszott.
„Lépésről lépésre kell haladnia. Jól és keményen dolgozik, nyitottan a tanulásra, rám és a csapattársaira is nagyon figyel, be fog illeszkedni. Én nem azt látom benne, hogy milyen sok pénzt fizettünk érte, hanem hogy milyen nagy lehetőségek rejlenek benne. Nagyon jó idénye volt a Leipziggel a Bundesligában, de nyugalom. Akiért ilyen sok pénzt fizetnek, arról általában azt gondoljuk, hogy berobban és félresöpör mindenkit az útjából, de itt nem ez a felállás. Rendkívüliek a képességei, csakhogy túl fiatal még. Mindenki nyugodjon le, take it easy!”










