PL: már 13-an távoztak, de alig érkeztek – mi lesz a Chelsea-vel?

DOMONKOS SÁNDOR BÁLINTDOMONKOS SÁNDOR BÁLINT
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 18:41
null
Fel van adva a lecke Pochettinónak, akinek lényegében teljesen új csapatot kell építenie a Chelsea-nél (Fotó: Getty Images)
Az elmúlt egy évben egymást váltják az edzők és a játékosok az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) pocsék 2022–2023-as idényt futó Chelsea-nél, melynél óriási a jövés-menés, hiszen tavaly nyáron és télen is rengetegen érkeztek, ám most távozóból van több – jelentősen. Mauricio Pochettinónak pedig – az eredménykényszert látva – fel van adva a lecke, hogy minél előbb csapatot építsen.

 

Mint ismert, Roman Abramovics távozása után a londoni „kékeknél” Todd Boehly vette át az irányítást, a 2022–2023-as idényt pedig még Thomas Tuchel irányításával kezdte a csapat, de őt már a bajnokság kezdete után nem sokkal Graham Potter váltotta. A Chelsea télen jelentős összeget fektetett új játékosok szerződtetésére, olyannyira, hogy a szakembernek az is gondot okozott, hogy több mint 30 labdarúgónak vezényeljen edzést.

A mély keret és a jó képességű játékosok azonban nem tudtak igazán csapattá kovácsolódni és Pottert még az évad vége előtt menesztették, ideiglenesen a klub ikonját, Frank Lampardot nevezték ki – kevés sikerrel, a csapat pedig csupán a 12. helyen zárta az idényt, nagyon távol a nemzetközi kupaindulástól.

A Chelsea irányítását nyártól Mauricio Pochettino vette át, akinek nem lesz egyszerű dolga a csapatépítés szempontjából, hiszen a klubtól idén nyáron már egy kezdőcsapatnyi játékos, azaz 11 labdarúgó (és még ketten) távozott, s őket még mások is követhetik, miközben az érkezők oldalán alig tudunk újakat feljegyezni.

JÁTÉKOSMOZGÁSOK A CHELSEA-NÉL 2023 NYARÁN (2023. 07. 11-I ÁLLAPOT)
Érkezők: Christopher Nkunku (RB Leipzig), Nicolas Jackson (Villarreal), Diego Moreira (Benfica B), Levi Colwill (Chelsea U21-től felkerült), Lewis Hall (Chelsea U21-ből felkerült)
Kölcsönből visszatérők: Ethan Ampadu (Spezia), Malang Sarr (AS Monaco), Malo Gusto (Lyon), Andrey Santos (Vasco da Gama), Callum Hudson-Odoi (Leverkusen), Romelu Lukaku (Inter), Tiemoué Bakayoko (AC Milan)
Távozók: Kai Havertz (Arsenal), Mason Mount (Manchester United), Mateo Kovacic (Manchester City), Kalidou Koulibaly (Al-Hilal), Édouard Mendy (Al-Ahli), Ruben Loftus-Cheek (AC Milan), N’Golo Kanté (Al-Ittihad), César Azpilicueta (Atlético Madrid), Abdul-Rahman Baba (PAOK), David Datro Fofana (Union Berlin – kölcsönbe), Joao Félix (Atlético Madrid – kölcsönből vissza), Denis Zakaria (Juventus – kölcsönből vissza), Tiemoué Bakayoko (lejárt a szerződése)

Ami azt illeti, egyelőre csak az RB Leipzigtől Christopher Nkunku, a Villarrealtól Nicolas Jackson érkezett a csapathoz, illetve a 18 éves Diego Moreirát a Benfica második csapatától ingyen szerezték meg, valamint felkerült a felnőttkerethez a 20 éves hátvéd, Levi Colwill és a bal oldali védő, Lewis Hall.

Rajtuk kívül kölcsönszerződésük lejártával heten is visszatértek, hiszen Malang Sarr a Monacónál, Malo Gusto a Lyonnál, a fiatal Andrey Santos a Vasco da Gamánál, Callum Hudson-Odoi a Leverkusennél, Tiemoué Bakayoko az AC Milannál, Ethan Ampadu a Speziánál, Romelu Lukaku az Internél szerepelt, ám utóbbi iránt a Juventus érdeklődik, Bakayokónak lejárt a szerződése, Ampadu megtartása pedig nem biztos, hogy jó ómen lenne, hiszen a legutóbbi három idényben mindhárom csapat kiesett, amelyhez kölcsönadták…

A Chelsea-től ellenben már 11-en távoztak (ketten pedig visszatértek anyaegyesületükhöz), hiszen Kai Havertz városon belül váltott és az Arsenal játékosa lett, Mason Mount a Manchester Unitedhez, Mateo Kovacic a Manchester Cityhez, Ruben Loftus-Cheek az AC Milanhoz, César Azpilicueta az Atlético Madridhoz, Abdul-Rahman Baba a PAOK-hoz szerződött, hárman pedig Szaúd-Arábiában kötöttek ki, hiszen Kalidou Koulibaly az Al-Hilal, Édouard Mendy az Al-Ahli, N’Golo Kanté az Al-Ittihad játékosa lett, a tavaly nyáron a Moldétól érkező – és a norvég csapatban a Kisvárda elleni Európa-konferencialiga-selejtezőn is pályára lépő – David Datro Fofanát pedig épp július 11-én adták kölcsön a német Union Berlinnek, míg Tiemoué Bakayoko szerződése lejárt és egyelőre nincs csapata, Joao Félix és Denis Zakaria kölcsönszerződése lejártával tért vissza az Atlético Madridhoz és a Juventushoz.

Ráadásul a távozókhoz még többen csatlakozhatnak, ugyanis Christian Pulisic közel áll ahhoz, hogy kövesse Loftus-Cheeket és az AC Milan játékosa legyen, Hakim Zijes pedig már közel állt ahhoz, hogy aláírjon az Al-Naszrhoz, de nem ment át az orvosi vizsgálatokon.

Más kérdés, hogy a Chelsea jelenlegi kerete így is 31 fő.

Ami az anyagi oldalt illeti, nem panaszkodhat Todd Boehly, hiszen a játékosmozgásoknak köszönhetően a mostani nyáron 123.8 millió eurós profitja van a klubnak, hiszen 220.8 millióért adott el labdarúgókat és 97 millióért vett, ugyanakkor a 2020–2021-es idényben a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-győztes csapatból már csak Thiago Silva, Reece James, Ben Chilwell és Kepa Arrizabalaga maradt meg hírmondónak.

 


 

Mindent összevetve Pochettinónak nem lesz egyszerű feladata, hogy csapattá kovácsolja a jelenlegi 31 (!) játékosát és kivezesse a nemzetközi porondra a Chelsea-t. Márpedig az előző idényben is láttuk, hogy a vezetőség nem tartozik a legtürelmesebbek közé, no és a Premier League az előttünk álló idényben sem lesz gyengébb…

A CHELSEA JELENLEGI KERETE (2023. 07. 11.)

Kapusok: Kepa Arrizabalaga, Gabriel Slonina, Marcus Bettinelli
Védők: Wesley Fofana, Benoit Badiashile, Levi Colwill, Trevoh Chalobah, Ethan Ampadu, Malang Sarr, Thiago Silva, Ben Chilwell, Marc Cucurella, Lewis Hall, Reece James, Malo Gusto
Középpályások: Enzo Fernández, Conor Gallagher, Andrey Santos, Carney Chukwuemeka
Támadók: Raheem Sterling, Mihajlo Mudrik, Callum Hudson-Odoi, Diego Moreira, Noni Madueke, Christian Pulisic, Hakim Zijes, Christopher Nkunku, Romelu Lukaku, Nicolas Jackson, Armando Broja, Pierre-Emerick Aubameyang

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik