Szaúd-Arábia: Zijes nem ment át az orvosin, Brozovic meggondolta magát

D. S. B.D. S. B.
2023.06.30. 13:13
null
Hakim Zijes nem ment át az orvosin az Al-Naszrnél (Fotó: Getty Images)
Mint arról az elmúlt hetekben többször is beszámoltunk, az angol Chelsea marokkói támadója, Hakim Zijes és az olasz Inter horvát középpályása, Marcelo Brozovic is könnyedén Szaúd-Arábiában folytathatta volna pályafutását, de spanyol értesülések szerint az Al-Naszr mindkét üzlete kútba esett.

 

A Marca arról számolt be, hogy az Al-Naszrhez tartó két topligás játékos átigazolása sem jött össze, hiszen Hakim Zijes és Marcelo Brozovic sem biztos, hogy a szaúdi élvonal ezüstérmeséhez kerül: a marokkói nem ment át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, míg a horvát középpályás végül nem fogadta el a klub ajánlatát, mert az Al-Naszr változtatott a feltételeken.

Zijest egyébként a Chelsea régóta szeretné eladni, hiszen veleMauricio Pochettino elődei, Frank Lampard és Thomas Tuchel sem számolt, a támadó így mindössze 24 mérkőzésen 929 percnyi lehetőséget kapott a mögöttünk hagyott idényben.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldót Messivel provokálták, de őt ez nem zavarta – megszerezte pályafutása 970. gólját

Minden más foci
2026.04.30. 10:57

A Torino tíz perc alatt kétgólos hátrányból állt fel az Inter ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 20:26

A történelem ismétli önmagát – kétgólos hátrányból fordított a Como ellen, s kupadöntős az Inter!

Olasz labdarúgás
2026.04.21. 23:07

Hármat vágott a Cagliarinak, tovább robog a scudetto felé az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.17. 22:48

Chivu viccelődött: közelebb léptünk a BL-induláshoz

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 10:44

„Az emberek abban a tévhitben vannak, hogy nekünk minden kijár” – Kolarov az Inter firenzei döntetlenje után

Olasz labdarúgás
2026.03.23. 10:38

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45
Ezek is érdekelhetik