Eurofutball: a Man. City otthon számos óriáson átgázolt az idényben

B. D. K.B. D. K.
2023.05.18. 10:30
null
Félelmetes otthon a Manchester City (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City hazai pályán 4–0-ra kiütötte a címvédő Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, így bejutott a fináléba. Guardioláéknak nem ez volt az első olyan meccsük az idényben, amelyen egy topcsapat ellen parádéztak az Etihadban.

 

A Manchester City hazai pályán az első kiütéses győzelmét rangadón a városi rivális Manchester United ellen aratta október elején. Az első félidő végén már 4–0 állt az eredményjelzőn, a szünet után 6–1-re is vezettek a három gólig és két gólpasszig jutó Haalanddal rohamozó hazaiak, s 6–3 lett a vége.

A következő KO-ra januárig kellett várni, akkor a Chelsea volt a szenvedő fél az FA-kupában, az a mérkőzés 4–0-val ért véget. A 38. percre, 3–0 után már eldőlt a meccs. A két csapat a hétvégén egyébként ismét az Etihadban csap össze, a City számára a tét a bajnoki cím. Jön az újabb kiütés?

Nem megsemmisítő győzelem, de másfél héttel később a Man. City úgy győzte le 4–2-re a Tottenham Hotspurt, hogy a szünetben kétgólos hátrányban volt, ám a második félidőben hengerelt.

A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában otthon nem ismert könyörületet a gárda. Az RB Leipzig ugyan nem számít topcsapatnak, de a BL az BL, és egy 7–0-val ütötte ki. Haaland öt gólig jutott, aztán Guardiola a 63. percben lekapta őt a pályáról. A Bayern München „megúszta” 3–0-val, de annak a találkozónak a vége is elég nyomasztó volt a vendégek számára. Szerdán a címvédő Real Madrid volt a szenvedő fél (4–0).

Áprilisban Guardiola a City élén először tudta egy komoly téttel bíró meccsen „megsemmisíteni” a Liverpoolt, hátrányból felállva az 53. percben már 3–1 volt az állás, 4–1 lett a végeredmény.

A Premier League-ben április végén a bajnoki döntőként beharangozott csúcsrangadón, az Arsenal ellen is nyomasztó volt a City fölénye, itt az 54. percben volt 3–0, a vége 4–1 lett. Lényegében itt dőlt el a manchesteriek címvédése.

A MANCHESTER CITY KIÜTÉSES HAZAI GYŐZELMEI RANGADÓKON A 2022–2023-AS KIÍRÁSBAN
Manchester City–Manchester United 6–3 (bajnoki)
Manchester City–Chelsea 4–0 (FA-kupa)
Manchester City–Tottenham Hotspur 4–2 (bajnoki)
Manchester City–RB Leipzig 7–0 (BL-nyolcaddöntő)
Manchester City–Liverpool 4–1 (bajnoki)
Manchester City–Bayern München 3–0 (BL-negyeddöntő)
Manchester City–Arsenal 4–1 (bajnoki „döntő”)
Manchester City–Real Madrid 4–0 (BL-elődöntő)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
5 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
11 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28