PL: a Chelsea vezetőségi tagjai személyesen tárgyaltak Nagelsmannal – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2023.04.18. 17:29
null
Nagelsmann-nal személyesen tárgyalt a Chelsea vezetősége (Fotó: Getty Images)
Továbbra is a Bayern Münchentől menesztett Julian Nagelsmann a legesélyesebb jelölt az angol élvonalbeli Chelsea FC kispadjára, annak ellenére, hogy Graham Potter menesztése után az idény végéig ideiglenesen a csapatot korábban már irányító klubikont, Frank Lampardot nevezték ki – írta meg a Sky Sports.

A lap úgy tudja, a napokban a Chelsea vezetőségi tagjai közül a korábban Lipcsében is dolgozó Chris Vivell és Laurence Stewart mellett a sportigazgató, Paul Winstanley tárgyalt Németországban Nagelsmann-nal.

A Chelsea-nél ugyan Julian Nagelsmann az első számú jelölt a menedzseri posztra, de a jelöltek között van még Luis Enrique, Mauricio Pochettino és Rúben Amorim is – utóbbit egyébként már szeptemberben, Thomas Tuchel távozásakor is a jelöltek között tartottak számon, ám Graham Potterre esett a választás.

Amennyiben valóban Nagelsmann lesz a londoniak új menedzsere, akkor a Chelsea-nek a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis a szakembert nem menesztette, csupán felfüggesztette a bajor klub, s 2026 nyaráig szóló szerződéséből ki kell vásárolni őt.

A Sky kiemelte, hogy a Chelsea annak ellenére sem tervezi, hogy megrövidíti Frank Lampard megbízatását, hogy a csapat a klubikonnal sem terelődött jó útra, hiszen a legutóbbi három mérkőzését elveszítette.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
3 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
Tegnap, 11:50

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11