PL: „Ilyen az élet” – a Pool legendája egyáltalán nem sajnálja a Chelsea-t

Vágólapra másolva!
2022.03.15. 12:18
null
<strong>Carragher</strong> őszintén elmondta a véleményét a Chelsea jelenlegi helyzetéről (Fotó: Getty Images)
A Liverpool legendás védője, Jamie Carragher éles kritikát fogalmazott meg a Chelsea-vel és Roman Abramoviccsal szemben – írta meg a Givemesport.

 

Mint arról beszámoltunk, Roman Abramovics és a Chelsea nehéz időket él meg mostanság. Jamie Carragher, a Liverpool korábbi ikonikus játékosa azonban nem sajnálja a londoni „kékeket”.

Az egykori védő szerint Abramovics érkezésével a Chelsea számára kinyílt a világ, bárkit meg tudott venni (játékosokat és szakembereket egyaránt) és a bírságok kifizetése sem jelentett gondok a klubnak. Az utánpótláscsapataival is rendre szállította a jó eredményeket, de nem azért, mert nála lettek volna a legjobb edzők vagy övé lett volna a legjobb akadémia, hanem azért, mert gyakorlatilag mindenhonnan elhozta a legjobb labdarúgókat a családjukkal együtt.

„Szóval a Chelsea Abramovics miatt minden más klubbal szemben előnyben volt az elmúlt húsz évben. Ha valaki a véleményemre kíváncsi, mit szólok ahhoz, hogy más csapat előnyt harcolna ki a jelenlegi helyzetükből, azt mondom, ilyen az élet” – fogalmazott a Sky Sports stúdiójában Carragher, aki ezzel a kijelentésével elsősorbanarra gondolt, hogy napvilágot láttak olyan pletykák, melyek szerint a Chelsea mesterére, Thomas Tuchelre lecsapna a Manchester United.


„Nem akarom, hogy a Chelsea tönkremenjen, de azt sem akarom, hogy a Chelsea-szurkolók kikérjék maguknak, amit most mondtam, mert a klub pontosan ezt csinálta (a riválisokat gyengítve erősödött meg – a szerk.) az elmúlt húsz évben.”


 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
16 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
20 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik