Anglia: 29 évesen befejezheti a 34-szeres válogatott korábbi arsenalos

K. T. I.K. T. I.
2021.11.13. 11:29
null
Jack Wilshere-nek nyár óta nincs klubja, jelenleg volt együttese, az Arsenal biztosít neki edzéslehetőséget, miközben az U23-as csapatnál edzői feladatokat is kap (Fotó: AFP)
Óriási tehetségként indult, de folyamatos sérülései és egy rendkívül szerencsétlen lábtörés a jelek szerint megpecsételték sorsát: Jack Wilshere lassan fél éve nem talál magának csapatot, a BBC Sportnak adott interjúban pedig beismerte, elgondolkodott a visszavonuláson. Az sem véletlen, hogy nyár végén elkezdte az edzőképzést és az Arsenal segítségével már a gyakorlatban is próbálgatja képességeit a tréneri szakmában. 

 

 

 

„El kellett gondolkodnom rajta” – felelte a BBC-nek Jack Wilshere arra a kérdésre, gondolt-e már a visszavonulásra. 16 éves és 256 napos volt, amikor az Arsenal színeiben bemutatkozott a Premier League-ben – ez azóta is klubrekord. A 29 éves játékos 34-szer lépett pályára az angol válogatottban, amelyben szintén rendkívül fiatalon, mindössze 18 esztendősen mutatkozott be.

A sérülései miatt azonban a kezdeti lendület hamar megtört: 2011 nyarán a felkészülési időszakban súlyos bokasérülést szenvedett, újra és újra kiújuló problémái miatt 17 hónapot kellett kihagynia. 2015-ben a lábát törte, ami miatt újabb hosszú kihagyás következett, két teljes idény alatt mindössze 17 bajnokin tudott pályára lépni – aztán formába lendülésében bízva kölcsön is adta az Arsenal. Bár a 2017–2018-as idénye már jobban sikerült (38 tétmeccsen tudott játszani, ennél többre karrierje során csak egyszer, a 2010–2011-es idényben volt példa), szerződése lejártával ingyen elengedte a nevelőegyesülete. Később a West Ham Unitednél és a Bournemouthnál sem tudta megváltani a világot. Angol sajtóhírek szerint a lába és az izomzata egyszerűen nem bírta a sorozatterhelést.

„Őszintén mondom, hiszek abban, hogy képes lennék még játszani. Nem foglalkoztat, hogy az emberek mit mondanak vagy írnak a közösségi médiában. Őszinte srác vagyok, ha nem érezném azt, hogy még van bennem, akkor nem mondanám az ellenkezőjét, feltenném a kezem, és bejelenteném, hogy eljött az idő, hogy mást csináljak – folytatta Wilshere a BBC-nek adott interjúban. – De el kellett gondolkodnom, és emiatt jutottam arra, hogy belevágok az edzői felkészülésbe. Kicsit talán kényszerű volt a lépés, de annál hálásabb vagyok most az adódó lehetőségeimért.”

Wilshere nyár végén rövid ideig az olasz másodosztályú Comónál kapott edzéslehetőséget, majd visszatért Londonba. Szeptemberben a The Athletic arról írt, Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője el is játszott a gondolattal, hogy szerződést kínál neki – az ugyanakkor nem volt egyértelmű a spanyol szavaiból, hogy játékosként vagy az edzői stábba invitálná-e meg Wilshere-t.

Az angol azóta ugyan többször edzett a felnőttcsapatnál, leginkább az U23-as tartalékkeretnél kapott tréningezési lehetőséget, amelynél egyúttal mentoredzőként, a fiatal játékosok segítőjeként is számolnak vele. Ennek köszönhetően a nyáron elkezdett edzőképzésen tanultakat már élesben is ki tudja próbálni…

 

Legfrissebb hírek

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
16 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2026.03.19. 09:55

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08
Ezek is érdekelhetik