Spurs: két játékos érkezik a Realból, Bale az egyik – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.19. 19:15
null
Bale hét év után tér vissza Londonba (Fotó: Twitter, @SpursOfficial)
A Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette korábbi játékosát, Gareth Bale-t és a spanyol válogatott szélső védőt, Sergio Reguilónt a Real Madridtól.  


A walesi támadó egyelőre csak kölcsönbe érkezik régi-új csapatához, legalább egy évig a Spurst erősíti majd. Bale 2013-ban, akkori átigazolási rekordot jelentő 101 millió eurós összegért szerződött Madridba Londonból. Hét idény alatt összesen két spanyol bajnoki címet, négy Bajnokok Ligája-serleget és egy Király-kupát nyert a Real Madrid színeiben.

Bale több mint száz alkalommal volt eredményes a királyiak szerelésében, és összesen 68 gólpasszt osztott ki, ám az utóbbi két idényben már csak elvétve kapott lehetőséget. Szerződését 2016-ban hosszabbította meg hat évre Madridban, ahol ez idáig hetente több mint 600 ezer eurót keresett. Korábbi csapata, a Tottenham most kölcsönben szerezte meg, legalább egy idényre.

null

We are delighted to announce the return of @GarethBale11 to the Club on a season-long loan from Real Madrid!#BaleIsBack #COYS pic.twitter.com/6w8P1CLx61


A Spurs másik szerzeménye Sergio Reguilón, a Real Madrid saját nevelésű szélső védője, aki az előző idényt a Sevillában töltötte kölcsönben, és kulcsszereplője volt a csapat Európa-liga-győzelmének. Sajtóhírek szerint az egyszeres spanyol válogatott védő 30 millió euró ellenében szerződött Londonba, de a királyiaknak van egy 45 millió eurós visszavásárlási opciója is.

null

We are delighted to announce the signing of Sergio Reguilón from Real Madrid!#HolaReguilón #COYS pic.twitter.com/XYBxS4w4Sd


Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
7 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
22 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik