Chelsea: a klub is jól járhat a Real Madrid bajnoki címével

2020.07.17. 11:11
null
Eden Hazard bajnok lett Madridban – de ennek Londonban is örülhetnek (Fotó: AFP)
Nemcsak Madridban, de Londonban is örülnek a Real Madrid csütörtök este biztossá tett bajnoki címének. Az Eden Hazard-tól a blancók kedvéért megváló Chelsea anyagilag is jól jár a királyiak La Liga-elsőségével.

Eden Hazard hosszas huzavona után 2019 júliusában lett hivatalosan a Real Madrid játékosa. A belga játékos „mindössze” 100 millió euróért váltott klubot, ám nem véletlen, hogy „csak” ennyi lett a vételár: Marina Granovszkaja, a Chelsea klubigazgatója kiharcolta, hogy bizonyos – nem éppen megvalósíthatatlan – feltételek teljesülése esetén további összeget kapjon a londoni klub.

Ezzel körülbelül további 30 millió euróhoz juthatnak a kékek, s a feltételek között volt az is, hogy ha a Real Madrid bajnok lesz, újabb összeget utal át a Chelsea-nek. A madridi As úgy tudja, hogy a londoni klub 15 millió eurót kap majd a La Liga-aranyérem miatt a királyiaktól.

Hazard az elhódított spanyol Szuperkupa után második trófeáját nyerte meg a blancókkal – sérülésektől is sújtott első idényében 16 bajnoki mérkőzésen 1 gólt és 6 gólpasszt jegyez.

Legfrissebb hírek

Nyáron elhagyja a Manchester Cityt a 87-szeres angol válogatott játékos

Angol labdarúgás
2026.04.28. 17:08

Pécsi Ármin is utazhat Manchesterbe a Liverpoollal

Angol labdarúgás
2026.04.28. 09:06

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.04.27. 20:06

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 13:45

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
2026.04.27. 07:33

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.04.27. 07:09
Ezek is érdekelhetik