MU: Bruno Fernandes a „vörös ördögök” Iniestája lenne

B. L.B. L.
2020.05.04. 12:47
null
Bruno Fernandes érkezése óta a Manchester United egyszer sem veszített (Fotó: AFP)
Bruno Fernandes, a Manchester United portugál középpályása az FC Barcelona korábbi sztárját, Andrés Iniestát magasztalta, valamint arról is beszélt, hogy számára minden egyes mérkőzés egy csata.

 

A portugál futballista hosszú huzavona után január végén került a Manchester Unitedhez, amelynek játékát egy csapásra feljavította, sőt rögvest megválasztották a PL-ben a hónap legjobbjának.

Fernandes a klubváltásról, a szurkolókról és Guardioláról is beszélt

Az MU-nál kilenc tétmeccsen három gól és négy gólpassz a mérlege, érkezése óta az addig botladozó együttes nem ízlelhette meg a vereség keserű ízét.

A Manchester United hivatalos oldalán lévő kérdezz-felelek során példaképeként az FC Barcelona korábbi kiváló irányítóját nevezte meg. Érzése szerint az ő szerepkörében tudna még jobbá válni.

„Iniesta volt az, akinek a játékát csodáltam, és akit követni akartam, mert ő elegye volt a nyolcas (belső középpályás) és a tízes (irányító) posztnak. Ezen a területen lehetnék még jobb. Olyan játékos, aki mindig szereti, ha nála van a labda, és aki mindig képes felvállalni a rizikósabb döntéseket is. Szerintem ebben Iniesta volt a világ egyik legjobbja” – felelte Bruno Fernandes.

„Számomra döbbenetes, hogy Iniesta Aranylabda nélkül fejezi be a karrierjét. Azok után, hogy mennyi mindent megnyert, ezt nehéz megértenem” – tette hozzá az irányító.

A 25 éves portugált arról is faggatták, hogyan jellemezné magát játékosként:

„Harcos, mert számomra minden mérkőzés egy csata. Ki kell menned a pályára és le kell győznöd az ellenfelet. Minden tisztelettel együtt, mert az ellenfeledet tisztelned kell, de le kell győznöd. Ha ez nem sikerül, ők győznek le titeket. Nem számít, ki áll veled szemben. Ha a barátod – mert van néhány barátom a PL-ben –, akkor ellene, nem számít. Abban a pillanatban én leszek a lehető legnagyobb ellenségük” – foglalta össze.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
10 órája

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24

A Manchester United közel került a belga középpályás szerződtetéséhez – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.13. 12:43