Cardiff: víz alatti expedíció indul Sala gépének megtalálására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.28. 18:37
Már biztos, hogy a héten folytatják az angol élvonalbeli Cardiff City rekordigazolását, Emiliano Salát szállító repülőgép keresését.

Mint ismert, a Cardiffba tartó futballistát három repülő és öt helikopter összesen 80 órán át kereste, de nem jártak sikerrel, így miután úgy érezték, mindent megtettek, amit csak lehetett, befejezték a keresést. Ezt azonban a családtagok, barátok, szurkolók, csapattársak és futballisták képtelenek voltak elfogadni, a GoFundme nevű oldalon gyűjtést szerveztek, s végül hamarosan össze is jött a pénz arra, hogy folytatódhasson a gép felkutatása.

A keresésre David Mearns oceanográfust kérték fel, aki hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a legújabb, erre a célra kifejlesztett technológiát (többlépcsős szonárt, távvezérlésű járműveket és víz alatti kamerákat) használ majd arra, hogy átfésülje a mintegy 60 méter mély vizet. A keresési terület a Guernsey sziget környéke lesz, itt tűnt el ugyanis a radarról a repülőgép néhány napja.

Az új expedíció az időjárástól függően csütörtökön vagy pénteken veszi kezdetét.

Mint beszámoltunk róla, az ősszel a Ligue 1-ben 12 gólt szerző, 28 esztendős argentin támadó érkezését szombaton jelentette be a Premier League-ben 18. helyen álló Cardiff. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint Sala azért tért vissza a cardiffi bejelentést követően Franciaországba, hogy elbúcsúzzon társaitól Nantes-ban. A Salát is szállító gépnek helyi idő szerint este kilenc óra előtt kellett volna leszállnia Walesben, ám nyolc óra körül a gép váratlanul eltűnt a radarról valahol a La Manche felett, nem messze Guernseytől.

Legfrissebb hírek

Összekerült a Veszprémet kiejtő Magdeburg és a Szegedet búcsúztató Barca a férfi kézi BL négyes döntőjében

Kézilabda
2025.05.02. 14:18

Négyes döntős a Füchse Berlin és a Nantes a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.30. 22:21

Minne–Costa 7–8, de a Nantes legyőzte a Sportingot

Kézilabda
2025.04.23. 22:48

Megszakadt a Paris Saint-Germain győzelmi sorozata a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.04.22. 22:48

A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

Francia labdarúgás
2025.04.18. 22:49

A Nantes elvitte mindhárom pontot a BL-helyekre hajtó Nice otthonából

Francia labdarúgás
2025.04.04. 22:43

Szita Zoltánék háromgólos előnnyel utaznak Franciaországba

Kézilabda
2025.03.27. 22:17

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Monaco

Francia labdarúgás
2025.03.15. 20:54
Ezek is érdekelhetik