MU: Mourinho megtörte a csendet Ibráról és Moratáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.15. 08:49
null
Egyáltalán nem biztos, hogy Ibrahimovic távozik az MU-tól (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Zlatan Ibrahimovic új szerződést kap a klubnál.

 

Mint ismert, Ibrahimovic még áprilisban, az Anderlecht elleni Európa-liga-negyeddöntős mérkőzésen szenvedett térdszalagszakadást – akkor a legoptimistább előrejelzés a csatár januári visszatérését prognosztizálta.

A súlyos sérülést követően a média biztosra vette, hogy Ibrával annak ellenére sem hosszabbít szerződést az MU, hogy a klubnak opciós joga lett volna erre – így is történt, ennek értelmében a csatár július elsejétől szabadon igazolhatóvá vált.

Noha a svédet a hírek szerint csábítják többek között az Egyesült Államokból és Spanyolországból is, a brit sajtó arról számolt be, hogy Ibrahimovic ügyében változás állt be, a 35 esztendős támadó ugyanis mégis maradhat a „vörös ördögöknél” – ezt José Mourinho is megerősítette.

„Lehetséges, hogy marad, ő is nyitott rá. Őszinték akarunk lenni egymással, megadni a lehetőséget a döntésre. Bár még nem kapott új szerződést, tudom, hogy továbbra is a legmagasabb szinten szeretne futballozni” – mondta a portugál szakember.

„Nem könnyű az ilyen sérülést magad mögött hagyni. Nyitva hagyjuk előtte az ajtót, hogy nálunk töltse a rehabilitációját, utána pedig olyan döntést hozunk közösen, amivel mindenki elégedett lesz. Decemberig valószínűleg nem térhet vissza tétmeccsen, ennek ellenére miért bánnánk, hogy egy ilyen klasszis velünk készül? Ed Woodward vezérigazgatóval és Zlatan ügynökével folyamatosan egyeztetünk, de a végső döntést a játékossal közösen hozzuk meg.”

Romelu Lukaku szerződtetése előtt a manchesterieket a Real Madridban futballozó Álvaro Moratával is szóba hozták, az üzlet azonban kútba esett. Mourinho megerősítette, hogy valóban tettek ajánlatot a spanyol támadóért, igaz, a madridiak szerint nem elég jót.

„Érdeklődtünk Morata iránt, ez teljesen publikus, megegyezni azonban nem tudtunk a Real Madriddal. Teljesen természetes, hogy megkérik a játékosok árát, joguk van hozzá, ezért nem kritizálhatom a klubot. Olyan ajánlatot tettünk, ami szerintünk korrekt volt, ők viszont nem fogadták el” – tette hozzá Mourinho, aki végezetül Lukakuról is szólt pár szót.

„Lukaku karrierje megfelelő pillanatában csatlakozott hozzánk. Még mindig fiatal, de már többéves Premier League-tapasztalata van. Jó játékosaink vannak, ennek ellenére egy igazi kilencesre – mint amilyen Lukaku – szükségünk volt.”

Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Következhet José Mourinho budapesti BL-építkezése

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 09:42

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59