Chelsea: „Nem beszéltem a Reallal – és az Atléticóval sem”

Vágólapra másolva!
2016.11.09. 17:34
A Premier League-ben szereplő Chelsea belga válogatott kapusa, Thibaut Courtois tiszta vizet öntött a pohárba és cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint azon gondolkodna, hogy a Real Madridhoz vagy az Atlético Madridhoz szerződik.



A 24 esztendős játékost az előző átigazolási időszakokban a nemzetközi sportsajtó többször is összeboronálta a Real Madriddal, ám Courtois kijelentette, nem állt tárgyalásban a királyiakkal.

„Sohasem álltam kapcsolatban a Real Madriddal. Boldog vagyok a Chelsea-nél, minden a tervek szerint halad. Nincs okom elégedetlennek lenni. Nem tudhatod, mit hoz a jövő, de jelen pillanatban nagyon jól érzem magam és a csapaton belüli hangulat is tökéletes” – mondta Courtois a Cadena COPE-nak.

A belga válogatott kapus 2011 és 2014 között az Atlético Madridnál szerepelt kölcsönben, és korábban annak a lehetősége is felvetődött, hogy visszatér Diego Simeone csapatához.

„Ezek a pletykák olyan emberektől származnak, akik semmit sem tudnak. Oblak nagyon jó teljesítményt nyújt, én pedig sohasem tárgyaltam az Atléticóval a visszatérésemről” – szögezte le Courtois, akinek a szerződése 2019-ben jár le a Chelsea-nél.

Legfrissebb hírek

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
5 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
6 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59
Ezek is érdekelhetik