MU: Scholes szerint a csapat közelített igazi önmagához

Vágólapra másolva!
2016.01.13. 13:31
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójában a Manchester United 3–3-as döntetlent játszott a Newcastle United otthonában. A mérkőzés után a menedzserek mellett Paul Scholes is értékelt, aki korábban többször éles kritikát zúdított egykori együttesére, ezúttal azonban nem volt teljesen elégedetlen.

„Természetesen olyan érzés, mintha kikaptunk volna – mondta Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere. – Megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy hat gólt szerezzünk, mégis kiengedtük a kezünkből a mérkőzést. A bíró a semmire adott tizenegyest a Newcastle-nek, a büntető előtt mindkét játékos szabálytalan volt.”Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere. – Megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy hat gólt szerezzünk, mégis kiengedtük a kezünkből a mérkőzést. A bíró a semmire adott tizenegyest a Newcastle-nek, a büntető előtt mindkét játékos szabálytalan volt.”

„Sokkal jobb volt a csapat játéka, mint általában, olyan volt, mintha az »igazi« Manchester Unitedet láttam volna játszani – vélte Scholes. – Korábbi csapatom könnyedén nyerhetett volna. Mindig támadófutballt várok a Manchester Unitedtől, függetlenül attól, hogy hol játszik a csapat. Néha könnyebb jó teljesítményt nyújtani idegenben, amikor az ellenfél kinyílik és támadni akar, mint ahogy a Newcastle tette. Most az a fontos, hogy ilyen játékot láthassunk az Old Traffordon is.”

„A szakértők azt mondják, hogy a Newcastle nem tud küzdeni, de mi nem adtuk fel, és kiegyenlítettünk a hajrában. Az egyenlítő találat olyan volt a számunkra, mintha a győztes gólt szereztük volna meg – mondta Steve McClaren, a Newcastle menedzsere. – Előzetesen mindenki úgy gondolta, hogy unalmas lesz a mérkőzés, de rájuk cáfoltunk, és izgalmas találkozón hat találat is született. Remek meccs lehetett a semleges szurkolók számára, az edzőknek azonban felért egy szívrohammal.”

Wayne Rooney karrierje során tizennegyedik gólját szerezte a Newcastle ellen a Premier League-ben, többet, mint akármelyik másik csapat ellen a ligában.

„Ha kétgólos előnyt szerzünk, akkor le kell zárnunk a mérkőzést, és meg kell szereznünk mind a három pontot – így Rooney. – Nem használtuk ki a lehetőségeinket, a Newcastle pedig vissza tudott kapaszkodni. Mindig megpróbálunk szórakoztató támadófutballt játszani, ez az, amin az edzéseken dolgozunk.”

Legfrissebb hírek

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
30 perce

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
2 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
7 órája

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
12 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
20 órája

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
23 órája

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:57

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:56
Ezek is érdekelhetik