MU: Van Gaalnak most lett elege, elengedné csapata sztárját?

Vágólapra másolva!
2015.08.01. 15:57
Spanyol sajtóértesülések szerint pont kerülhet a Manchester United labdarúgócsapatát erősítő David de Gea régóta húzódó ügyének végére, miután Louis van Gaal menedzser közölte a vezetőséggel, engedjék el a kapust.

Hosszú hónapok óta húzódik David de Gea ügye. A Manchester United spanyol kapusát a címlapokon már a télen eladták a spanyol és angol lapok a Real Madridnak, a kapus azonban a hangzatos címek ellenére továbbra is a „vörös ördögök” mezében véd.Hosszú hónapok óta húzódik David de Gea ügye. A Manchester United spanyol kapusát a címlapokon már a télen eladták a spanyol és angol lapok a Real Madridnak, a kapus azonban a hangzatos címek ellenére továbbra is a „vörös ördögök” mezében véd.

A korábbi információk szerint De Gea közölte, mindenképpen a blancókhoz igazol, így a manchesterieknek már csak azt kell eldönteniük, hogy mikor engedik el. Ha 2015 nyarán válik meg egyik legjobbjától az MU, akkor még kérhet pénzt a spanyolért, a lejáró szerződésű játékos azonban a következő nyáron már ingyen költözhetne Madridba.

Az As legfrissebb híre szerint Louis van Gaal menedzser – aki eddig ragaszkodott egyeséhez – most megelégelte a madridiak folyamatos kopogtatását az ajtón, valamint De Gea állandó kérlelését, és úgy döntött, elengedi játékosát.

Állítólag a holland azért határozott így, mivel úgy véli, a spanyol túlságosan az átigazolásra és a Real Madridra koncentrál, és képtelen lenne kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani az augusztus második hétvégéjén rajtoló bajnokságban.

A sajtóhírek szerint Van Gaal fel volt készülve erre a lehetőségre, és ezért szerződtette korábban az argentin válogatott kapusát, Sergio Romerót, aki megörökölheti az egyes mezt..

„Úgy kell felkészülnünk a következő idényre, hogy fennáll a veszélye, David de Gea a Real Madridhoz megy. Sergio Romero betöltheti az űrt” – mondta korábban Van Gaal a BBC-nek.

Legfrissebb hírek

Neymar iránt BL-szereplők is érdeklődnek?; Igazolt a Fradi – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
21 órája

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:16

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
Tegnap, 7:22

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28
Ezek is érdekelhetik