PL: Guardiola a Manchester City menedzsere lehet - Scholes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.17. 20:42
Paul Scholes, az angol Premier League-ben szereplő Manchester United korábbi középpályása szerint Pep Guardiola a Manchester City menedzsere lesz miután 2016 nyarán lejár a szerződése a Bayern Münchennél.

„A Manchester City az az állomás, amit már többször is megemlítettek vele kapcsolatban. A Manchesterbe eljutott információk alapján állítom, Pep Guardiola veszi át a munkát a Citynél, amikor egy év múlva lejár a szerződése a Bayernnél” – írja Scholes a The Independentben vezetett rovatában.

Annak ellenére, hogy Guardiola edzőként már kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, Scholes azt érzi, hogy a Citynél nehéz dolga lenne.

„Guardiolának az lenne a legnagyobb kihívás az eddigi karrierje során, ha a Cityből kellene európai kupagyőztes csapatot csinálnia.”

„Elfogadom azt, hogy amikor átvette a Barcelona irányítását, hatalmas utat tettek meg a csapattal, hiszen annak a gárdának a teljesítménye már messze volt attól, mint amelyik 2006-ban Bajnokok Ligáját nyert. Guardiola kinevezését megelőzően Frank Rijkaard irányítása alatt a harmadik helyen végzett a Barcelona, tizennyolc ponttal lemaradva a bajnok Real Madridtól.”

A katalán szakember tehát ezután csúcsra vezette a csapatot, kérdés, ezt meg tudná-e tenni a Manchester cityvel is.

„A Citynek sok jó játékosa van, de még soha nem jutottak túl a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből. Európa legjobb csapatává tenni őket sokkal nehezebb lenne, mint ugyanezt elérni a Barcelonával vagy a Bayern Münchennel” – tette hozzá Scholes.

Legfrissebb hírek

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
2026.05.23. 21:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05
Ezek is érdekelhetik