NFL: majdnem harminc ponttal verte a Bills a Dolphinst
A Buffalo Bills meglepően sima, 48–20-as győzelmet aratott a Miami Dolphins ellen a profi amerikaifutball-liga (NFL) 4. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.
![]() |
Stefon Diggsnek volt oka ünnepelni (Fotó: Getty Inages) |
Az előzetes elvárások abból a szempontból beigazolódtak, hogy sokpontos mérkőzést láthattunk, de ilyen sima meccsre senki sem számított. Nagyon erősen kezdtek a felek, az első félidőben mindkét gárda támadósora megállíthatatlannak tűnt. Egészen a második negyed elejéig egyetlen sikertelen passzkísérletet sem láthattunk, ráadásul az első öt drive mindegyike touchdownnal végződött. A második játékrészben azonban a Billsnek jött ki jobban a lépés, így 16 pontos előnnyel vonulhatott az öltözőbe.
A második félidőben ismét nagyon összeszedetten jött ki a pályára a Dolphins, látszott, hogy Mike McDaniel vezetőedző szépen összerántotta a támadójátékosokat a nagyszünetben. Azonban a folytatásban sem hátrált meg a Bills és Tua Tagovailoa is eladott egy labdát, így tovább növekedett a Buffalo előnye. Az utolsó negyedben ugyan végre megérkezett a meccsbe a Delfinek védelme is, de ez sem volt elég, hogy ledolgozzák az addigra majdnem 30 pontos hátrányt.
Az összecsapás legjobbja egyértelműen a Bills elkapója, Stefon Diggs volt, aki a 120 elkapott yardja mellett három touchdownt is tudott szerezni.
Nem lehetett megállítani Diggst
STEFON DIGGS JUST KEPT RUNNING.
— NFL (@NFL) October 1, 2023
: #MIAvsBUF on CBS
: Stream on #NFLPlus https://t.co/Jq9JHUeqb6 pic.twitter.com/X4CEBbSCLI
A mérkőzés különlegessége volt még, hogy a Bills safetyje, Damar Hamlin, aki az előző idényben szívrohamot kapott a pályán, most játszott tétmeccsen először a balesete óta.
Damar Hamlin gets his first start of the season
— The Sporting News (@sportingnews) October 1, 2023
: @BuffaloBills pic.twitter.com/zdLOKOrMTs
A Vikings meglehetősen alulteljesített az elmúlt hetekben is – nem véletlen a 0–3-as mérleg –, azonban arra kevesen számítottak, hogy a jelenleg inkább az újjáépítésre koncentráló Carolina is feladja neki a leckét. Kirk Cousins sem volt az elején teljesen önmaga, két interceptiont is dobott az első félidőben, amiből az egyiket gólvonaltól gólvonalig vitt vissza a Panthers cornere. A második félidőben azonban visszajött a meccsbe a Minnesota és Justin Jefferson vezérletével sikerült is megfordítania a meccset.
99 yardos pick-six
Sam Franklin from the one-yard line. 99-yard Pick-6 for Carolina!
— NFL (@NFL) October 1, 2023
: #MINvsCAR on FOX
: Stream on #NFLPlus https://t.co/Jq9JHUeqb6 pic.twitter.com/8FIfPD1zDh
Jefferson szokásához híven kiemelkedően játszott
Jettas scores his second TD! @JJettas2
— NFL (@NFL) October 1, 2023
: #MINvsCAR on FOX
: Stream on #NFLPlus https://t.co/Jq9JHUeqb6 pic.twitter.com/t5Eoo1eR4x
A Carolinához hasonlóan a Washington is meglepőt húzott, ugyanis a tavalyi Super Bowl-résztvevő – míg ebben az idényben eddig veretlen – Eagles ellen egy touchdownnos előnnyel várhatta a második félidőt. Ekkor azonban a Vikingshoz hasonlóan a Sasok is megmutatták az igazi arcukat és megfordították a találkozót, de a fővárosiak sem estek szét és az utolsó másodpercben dobtak egy TD-t az egyenlítésért. A hosszabbításban azonban a Commanders nem tudott pontot szerezni az első támadásából, így egy mezőnygól elég volt a Philly győzelméhez.
AJ Brown megvillantHURTS TO AJ BROWN. 59-YARD TOUCHDOWN.
— NFL (@NFL) October 1, 2023
: #WASvsPHI on FOX
: Stream on #NFLPlus https://t.co/Jq9JHUeqb6 pic.twitter.com/tkE92V2x7g
Nem maradt már idő az órán, annyira kicentizte a Commanders
HOWELL TO DOTSON WITH NO TIME LEFT. TIE GAME.
— NFL (@NFL) October 1, 2023
: #WASvsPHI on FOX
: Stream on #NFLPlus https://t.co/Jq9JHUeqb6 pic.twitter.com/GcWzfhk9sj
Ki kell még emelni a Tennessee-t is, amely szinte lemosta a pályáról a Cincinnatit. A Titansnek minden játék olyan sikeresen működött, hogy az első félidő végén már a sztárfutójuk, Derrick Henry dobott egy TD-passzt, így több hatpontost dobott az ellenfél irányítójánál, Joe Burrow-nál. Ezzel a vereséggel a Bengals folytatja a bukdácsolást, amit az eddigi idényben megszokhattunk tőle a korábbi évek sikereivel ellentétben.
Henry passzolni is tud, ha kell
King Henry jump passes are back!
— NFL (@NFL) October 1, 2023
: #CINvsTEN on FOX
: Stream on #NFLPlus https://t.co/Jq9JHUeqb6 pic.twitter.com/0TLvgZ6W5a
A liga két, talán leginkább csalódást keltő csapata, a Denver Broncos és a Chicago Bears csatája meglepően izgalmasra sikeredett, hisz a denveriek 21 pontos hátrányban voltak a harmadik negyedben, azonban Russel Wilsonnak és az eddigi mérkőzéseken szenvedő védelem két nagyszerű játékának köszönhetően sikerült hárompontos győzelmet aratniuk.
Rengeteg csalódás után előrelépett a denveri védelem
Broncos tie it up on a defensive touchdown!
— NFL (@NFL) October 1, 2023
: #DENvCHI on CBS
: Stream on #NFLPlus https://t.co/Jq9JHUeqb6 pic.twitter.com/RZyRtHVbG8
The @Broncos seal the comeback win with an INT! #DENvsCHI pic.twitter.com/KRkW4hiuJe
— NFL (@NFL) October 1, 2023
NFL, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
Buffalo Bills–Miami Dolphins 48–20
Carolina Panthers–Minnesota Vikings 13–21
Chicago Bears–Denver Broncos 28–31
Cleveland Browns–Baltimore Ravens 3–28
Houston Texans–Pittsburgh Steelers 30–6
Indianapolis Colts–Los Angeles Rams 23–29 – hosszabbítás után
New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers 9–26
Philadelphia Eagles–Washington Commanders 34–31 – hosszabbítás után
Tennessee Titans–Cincinnati Bengals 27–3
KORÁBBAN
Green Bay Packers–Detroit Lions 20–34
Jacksonville Jaguars–Atlanta Falcons 23–7
KÉSŐBB
22.05: Los Angeles Chargers–Las Vegas Raiders
22.25: Dallas Cowboys–New England Patriots (Tv: Arena4)
22.25: San Francisco 49ers–Arizona Cardinals
Hétfő, 2.20: New York Jets–Kansas City Chiefs (Tv: Arena4)
Kedd, 2.15: Seattle Seahawks–New York Giants (Tv: Arena 4)